Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kellemes munkakörnyezet Izlandon

Hosszú idő után ismét jelentkezem. Ha jól emlékszem közel 4 hét (mikor elkezdtem írni a posztot, akkor még 3-at írtamide) telt el az utolsó posztom óta. Sajnos a következő posztok sem fogják gyakrabban követni egymást. Szeptember közepéig maradok Izlandon és gakorlatilag már betábláztam magam különféle táborokkal és a táborok közti szünetek pedig kezdenek megtelni különböző túratervekkel. 

De ez a jövő, a blog pedig a múlt eseményeit igyekszik megörökíteni, így térjünk vissza kicsit oda ahol utoljára zártam soraimat. A Meet us don't eat us tábor végén az összegyűjtött aláírásokat egy már tradíciónak számító pofavizit keretében prezentáltuk a Halászati Minisztérium egyik ügyvédjének. Mint táborvezető természetesen ismét nekem jutott a feladat, hogy valami okosat mondjak miközben átadom a közel 9000 aláírást tartalmazó füzetet.

Ezt körülbelül fél órával az esemény előtt tudtam meg, így remegve kezdtem egy papírcetlire kaparni valami monológféleség vázlatát. Visszagondolva elég jól sikerült, persze a lámpaláztól az angoltudásom elillant, így hebegve-habogva, de azért tudtukra hoztam, hogy mit is gondolok. Elmondtam a hölgynek, amit már itt a blogon is megírtam: kisebb csalódás, sokk ért, mikor az első pár hétben realiztám, hogy a zöld menyországként elhíresült Izland, annyira nem is az. Aztán jött a sokk, mikor kiderült, hogy ezt az egész bálnavadászatot csak két helyi tartja fenn, azért, hogy a kíváncsi turisták megkóstolhassák ezt az egzotikumot. Az egésznek semi köze a tradíciókhoz. Szóval az Izlandról alkotott kép kicsit összedőlt bennem és kissé abban a 9000 emberben is, akik aláírták a petíciót. Ha szeretnék, hogy ez a kép újra felépüljön bennünk, akkor hallgassanak az olyan emberekre, mint az IFAW helyi vezetője, Sigi, és az önkéntesek. A 9000 aláírást tartalmazó füzet a mi hangunk.

Sok mindent tanultam ebből a munkából, leginkább, hogy hogyan kezeljem a különböző szitukat és hogy milyen hatékony bosszantó eszköz nyugodtnak maradni egy-egy vitás helyzetben.

A pihenőnapok gyorsan és zökkenőmentesen teltek, nem történt semmi említésreméltó azon kívül, hogy mennyire felháborodtam, mikor egy nyamvadt üres naplóért 5000 forintnak megfelelő összeget kértek a boltban. De hát ez Izland, nagyon drága minden.

Kissé csüggedten indultam neki a következő táborra való felkészülésnek hiszen ismét a déli partra küldtek, ahol már jártam korábban, így azt gondoltam, hogy kissé unatkozni fogok. Nem így lett, az egyik legjobb táborom kerekedett ki az agészből, ami köszönhető a farm tökéletes elhelyezkedésének, a lenyűgöző embernek, aki fogadott bennünket, valamint az önkénteseknek egyaránt.

EVS Izland Thorsmörk Eyjafjallajökull Skógar Hvemmur treeplanting Fluga

A farm mögötti hegyről csodás kilátás nyílik a Westmen Islands-re

A döbbenet már a hoszttal való első találkozás alkalmával elkezdődött: megkínált sörrel a saját házában. Tudni kell, hogy ez nem általános, általában a hosztok nem sokat költenek az önkéntesekre. Valahol éreztem, hogy ez valami más lesz, itt talán még szeretni is fognak minket. A sör, mint sör csak egy apróság, de mint gesztus egy önkéntes felé, óriási.

Július elsején indul a csapat útnak Reykjavíkból Vík városkája felé, amelyhez viszonylag közel található a farm. Út közben volt szerencsém Magnival, a hoszttal, elmenni egy kicsit bevásárolni, hogy legyen kajánk a következő pár napra. Én kisé megszeppenve húztam elő a zsebemből a bevásárlólistát mivel az elég hosszúra sikerült. Elvégre 8+1 emberre kellett vásárolni, úgy hogy a nulláról indultunk, tehát nem tudtam mi van a házban és mi nincs.

Aztán jött a döbbenet második foka: minden egyes tételnél ő hozzáadott még valami igazán izlandit. Én csak annyit írtam a listára, hogy tej, erre ő bedobott 6 doboz tejet és még hozzá 6 doboz Surmjölköt és egy áfonyából készült szintén dobozos jamszerűséget, majd hozzátette, hogy imádni fogjuk a kettőt együtt. Igaza volt. Majd elérkezett a hús vásárlása. Ekkor ő elmondta, hogy a hűtője tömve van bárányhússal, úgyhogy ezen ő könnyen átugrott én pedig csak áltam ott lefagyva, mivel én az eddigi táborok tapasztalataiból azzal számoltam, hogy a legolcsóbb virsli és a darálthús között kell majd választanom. Jut eszébe, nincs otthon hal, úgyhogy gyorsan bedobott pár kiló méregdrága lazacot a kosárba én pedig csak szájtátva álltam előtte. Soha egyetlen hoszt nem vett nekünk ilyesmit. Itt valami csoda van készülőben, gondoltam.

Megérkeztünk a farmra, itt ért a döbbenet harmadik hulláma. A ház egy 200 méteres sziklafallal körbevett, védett völgyben található a főúttől nem messze, teraszáról pedig csodás kilátás nyílik a Westmen Islandra. A hoszt kutyája, vidáman pattant ki az autóból majd gázolt bele a térdik érő dúsan zöldellő, virágokkal tűzdelt fűbe, majd mi is követtük miután magunkhoz tértünk a csodálattól. 

A házat több mint 150 éve Magni széppapája építette, hatalmas pajtával, istállóval. A házban 6 fürdő van, ugyanennyi csodásan megkomponált stílusban felszerelt hálószoba, egy hatalmas étkező egy kisebb kandallóval és egy még hatalmasabb nappali egy hatalmas kandallóval. Döbbenet negyedik foka súlytott le ránk mikor Magni bejelentette, hogy a megérkezésünk tiszteletére összedob egy tonhalsalátát, most csak ennyi, mert a lazacot estére akarja meggrillezni nekünk. Közben komótosan begyújtotta nekünk a kandallót, mivel kicsit hideg volt a házban. Soha egy hoszt sem főzött még ránk (az international dinner-t kivéve), pláne nem többször.

EVS Izland Thorsmörk Eyjafjallajökull Skógar Hvemmur treeplanting Fluga

Hamar megszoktuk a kandalló melegét

A szokásos ismerkedési játékok után várakozva hajtottuk álomra a fejünket. Másnap reggel a munka 9:00-kor kezdődött, amely eleinte a ház csinosítgatásából és rendrakásból állt. A tábor utáni következő héten egy festménykiállítás kap majd helyet a pajtában, amely a tábor elején tele volt kacattal, hulladékkal. Elsőszámú küldetésünk az volt, hogy kitakarítsuk és kortárs műteremmé varázsoljuk a pajtát. Másodrangú küldetésünk az volt, hogy a farm köré elültessünk 2000 fát (kőrist, égert, nyírfát) Izland újraerdősítése és a farm szélvédelmének jegyében.

Természetesen a 12 napot nem csak munkával töltöttük, szabadidőnkben sokat játszottunk és kirándultunk. Egyik nap úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk a farmmal szembeni partszakaszra eljutni, habár Magni azt ajánlotta, hogy ne tegyük. Enek két oka lehetett: az egyik, hogy viszonylag mocsaras terepen kellett átkelnünk a másik, hogy kereszteznünk kellett pár farmot a küldetés teljesítéséhez. Ez utóbbival nem is volt próbléma, azoban a mcsaras rész majdnem elijesztett minket. De aztán szerencsére találtunk egy kevésbé süllyedűs szakaszt, ahol sikeresen átkelve végül megérkeztünk a partmenti dűnék világába. A hely elszigeteltségének köszönhetően az ember olyan dolgokra bukkanhat a parton, amire nem igazán számíthat a turistalátványosságnak hirdetett Blacksand beachen. Itt azonban mi nem másba, mint egy komplett delfincsontvázba futottunk bele, ez volt a döbbenet ötödik hulláma. Ez csak nekünk, nyolcunknak szólt, az igazi érintetlen Izland.

EVS Izland Thorsmörk Eyjafjallajökull Skógar Hvemmur treeplanting Fluga

Békésen pihent a fekete homokban

A partra Fluga, a labrador is velünk tartott. A fürdőzéstől hiába is próbáltuk volna visszatartani, ő egy kisebb energiabomba, amely egyenesen az óceán habjaiba csapódott. Nevét egy kölyökkorában az orrára repülő légyről kapta. Nem túl kreatív, de kitűnően hallgatott rá, sőt, még a különböző akcentusokkal is kiválóan megbirkózik.

A parton elindőztünk egy kicsit, hiszen annyira a miénk volt a pillanat, annyira zavartalan, hogy nem igazán akartuk otthagyni. Azonban későre járt és másnap várt ránk a munka, így végül a mocsáron ismét átkelve visszakullogtunk a 4 kilométerre lévő házba.

EVS Izland Thorsmörk Eyjafjallajökull Skógar Hvemmur treeplanting Fluga

Természetesen egyszer Fluga is elfárad, ilyenkor elfoglalja a szerinte neki kijáró alvótrónt

A másnapi munka különösebb események nélkül, zökkenőmentesen zajlott. Büszke voltam a kis csapatom minden tagjára, hiszen nem volt szükség arra, hogy bárki kérlelje őket, hogy az adott munkát elvégezzék. Úgy gondolom, hogy mindenki úgy érezte, hogy Magni jóságáért cserébe tartozunk neki annyival, hogy tisztességesen elvégezzük a ránk bízott feladatokat.

A másik ok pedig valószínűleg az volt, hogy a nap során kikristályosodott, hogy mit is fogunk csinálni a következő napon, ami ismét szabadnap volt. Magni felajánlotta, hogy amennyiben kedvünk van hozzá, akkor teljesítsük a Skógar-Thorsmörk túraútvonalat, ami nagyjából 26 km hosszú, 1100 méterre visz fel, 8-9 óra alatt átlagosan teljesíthető. Az ösvény az Ejyafjallajökull és Myrdalsjökull gleccserek pompás hósapkái között vezet keresztül. Szerencsére a csapatból mindenki szeretett túrázni, így azonnal rábólintottunk a dologra. Magni vállalta, hogy a végállomásról hazafuvaroz bennünket a farmra, majd egy újabb adag döbbenet pottyant a nyakunkba: azt is vállalta, hogy egy igazi, kiadós izlandi erőlevest, azaz báránylevest főz nekünk vacsorára. Hát majdnem a nyakába ugrottunk, annyira örültünk ennek.

A túra részletes leírása nem célja a posztnak, ha valakit érdekel, akkor számos oldalt találhat a témában, de élőben megnézni sem olyan borzasztó.

EVS Izland Thorsmörk Eyjafjallajökull Skógar Hvemmur treeplanting Fluga

Nem hinném, hogy bárkinek csalódást okozna ez a túra

EVS Izland Thorsmörk Eyjafjallajökull Skógar Hvemmur treeplanting Fluga

A látvány csodás, de érdemes a lábunk elé is nézni, az út néha meredek

A túraútvonal egyébként az Eyjafjallajökull 2010-es kitörse során felszínre került új lávamezőn halad keresztül. El se tudom mondani mennyire szürreális a látvány, mennyire megérinti az embert, hogy a a millió pengeéles, éjfekete szikla akár több milió éves pokoljárás után végre megpihenhetett a felszínen, de nem sokáig élvezheti a szabadságát, mivel a növényzet máris uralmat gyakorol feletette.

Lélekben feltöltve, testben kimerülve vetettük bele magunkat az utoló pár száz fa elültetésébe. Szakadó esőben dolgoztunk, ami persze jó a fáknak, kevésbé jó nekünk. Hasznos tapasztalattal lettem gazdagabb: az izlandi fű elég magas ahhoz, hogy a víz befolyhasson róla a gumicsizmába, ami persze belről kifelé is vízálló. Sebaj, volt saját medencém, mindjért kettő is.

Fájó szívvel vettem búcsút ettől a farmtól, csodálatos emberekkel találkoztam, volt szerencsém olyan pillanatokhoz, amely ledönt minden sztereotípiát az egyes nemzetekről. Persze mondhatjuk azt is, hogy a kivétel erősíti a szabályt. 

EVS Izland Thorsmörk Eyjafjallajökull Skógar Hvemmur treeplanting Fluga

Búcsúajándék az ölelgetnivaló barátaimnak: imádják a pitypangot

A következő táborom a Westfjords-ba, azaz a nyugati fjordokba vezet. Reykhólár 300 fős városkájának éves fesztiválján segítkezünk majd. A lakosság ilyenkor megtriplázódik, gyereksereg lepi el az utcákat. Ez a tábor teljesen más lesz az eddigiekhez képest. Mind a helyszín, mind a munka miatt izgatottan várom sorsomat. A tábor után egy kis magányba vonulok: nyakamba veszem a hátizsákom és nekivágok pár napra egy sátorral, kajával és fényképezőgéppel a fjordok kietlen világának, hogy aztán megmutathassam Neked, kedves olvasóm.

Az EVS kalandom egyébként a végéhez közeledik, hisz szeptemberben lejár a mandátumom Izlandon. A Reykhólárban töltött tábor után még két tábor vár rám. Egyelőre úgy néz ki, hogy még egyszer lesz szerencsém a Westfjords-ba eljönni a tengerparton szemetet szedni, az utolsó tábor pedig felteszi az i-re a pontot: a legnehezeb táborom lesz, hiszen tinédzsereknek kell majd két héten át minden nap átmosnom az agyát koncentrált környezetvédelmi eleggyel. Tehát előadásokat kell majd nekik tartanom. Tinédszereknek. Angolul. Tinédzsereknek. Tinédzsereknek... :)

0 Tovább

Mivel lehet egy izlandit kihozni a sodrából?

Ritkulnak a posztjaim. Nem vagyok profi blogger, de így is akár órákat kíván egy-egy poszt megírása. Vagy talán épp azért, mert nem vagyok profi. Ki tudja. Lényeg, hogy sok időt és energiát igényel és mivel táborvezetőként nekem kell a táborokba a legtöbb energiát beletennem, így nem is olyan egyszerű összekaparni egy kis felesleget.

Ezt nem siránkozásnak szántam, csak igyekszem némi képet adni arról, hogy az 5 hónapos nyaralás nem egészen abból áll, hogy lógatjuk a lábunkat a hegyoldalról és számoljuk a birkákat a fjord túloldalán.

Legutóbbi táborom után egy hoszabb szünet következett, amelynek három napját egy csodálatos országban töltöttem. Kicsit rohanásnak és értelmetlennek tűnhet 3 napra elutazni valahova, de tökéletes felüdülést jelentett. Úgy döntöttem ugyanis, hogy 3 napra hazautazom nyaralni. Volt szerencsém ezt a 3 napot Bánkon, az ország egyik gyöngyszemén eltölteni. Meglepett, hogy mennyire hiányzik a sok csupasz izlandi szikla után a magyar erdő illata és az erdei muzsika, a madárcsicsergés. 

A rövidke felüdülés után maradt még néhány napom felkészülni a következő táboromra, amely ezúttal Reykjavíkban kapott helyet. Ez nem más, mint az angolul jól csengő "Meet us, Don't eat us" kampány. A tábor során az itteni fogadó szervezet biztosít önkénteseket az IFAW ( International Fund for Animal Welfare) által 2011-ben indított kampány népszerűsítéséhez. (http://ifaw.is/

A cél az idei évben, hogy elérjük a 100000 aláírást. Egyébként egész közel járunk: ~73500. A feladatunk nem más, mint a Reykjavík utcáin sétálgató embereket, turistákat és izlandiakat egyaránt, rábírni, hogy írják alá a petíciót. 

Az első napon alapos felkészítést kaptunk az izlandi bálnavadászat történelméből. Ami, ha pontosan akarunk fogalmazni, nem is igazán az izlandiak történelme, sokkal inkább a briteké, norvégoké, németeké. A kereskedelmi bálnavadászat a II. Világháború után kezdődött, csupán azért, hogy a Hvalfjörd-ben létesített brit&amerikai haditengerészeti bázist működőképesen tartsák, félve egy újabb háborútól.

Azóta volt egy hosszabb időszak, amíg betiltották a vadászatot, azonban a 2000-es évek elején ismét engedélyezték. Így Izland lett a világ 3. országa, amely a mai napig folytatja a bálnavadászatot. Ehhez azonban hozzá kell tenni néhány nagyon fontos adatot: az izlandiak csupán 3%-a fogyaszt rendszeresen bálnahúst, 82%-a soha nem próbálta, a turisták 17%-a próbálja ki "csak az íze kedvéért". Izland lakossága 330000, a turisták száma az idei évben eléri a 2000000-t. Lehet számolni, hogy melyik csapat miatt kelt életre ismét ez a szükségtelen buisness.

Ugyanakkor a bálnavadászatot védő helyiek többsége azzal érvel, hogy a bálnák levadásszák a halakat a halászok elől. Erre azonban semmilyen tudományos bizonyíték nincs, sőt, a tapasztatalatok az ellenkezőjét mutatják. Így aztán van néhány jámbornak koránt sem nevezhető páciens, aki a fake-nacionalizmustól átitatva ront az önkénteseknek az utcán.

Ez történt szegény olasz lány önkéntesemmel is az első napon Reykjavík központján. Miután a pólónkra ragasztott logó miatt egyértelmű volt, hogy kit és mit képviselük, egy vikingvérű izlandi hölgy a semmiből előbukkanva egy pofonnal adta a lány tudtára véleményét. Szerencsétlen lánynak leesett a szemüvege és mire összekaparta magát, addigra a hölgy tovább állt. Áu.

Természetesen nem szabad általánosítani. Az izlandiak többsége a kampány mellett áll, de ugyanakkor óvatosságra intett bennünket ez az eset. Kicsit beleízleltünk  az aktív természetvédelem frontzónájába. Ennek az egésznek a pszichológiai háttere valószínűleg a fenyegetettség érzéhéhez vezethető vissza: a hölgy fél a változástól. Vagy egyszerűen haszna van a dolgon. De ezt valószínűleg soha nem tudjuk meg. 

Engesztelés képpen másnap egy bálnalessel zártuk a napot. Az IFAW jóvoltálból ingyen. Valahol büszke vagyok arra, hogy aktívan részese lehetek a kapmánynak. Ezen kívül óriási tapasztalatot szereztem már most arról, hogy hogyan közelítsek idegen emberekhez és hogyan reagáljak a kérdésekre, kritikákra. Emellett két nap alatt az angoltudásom megugrott, na nem a szókincs (kicsit persze az is) inkább a folyékonyság.

A bálnales egy jó kompromisszumnak tűnik a vadászat helyett

Ez a tábor alapvetően erről szól, így túl sok sztorim nincsen jelenleg. Azonban itt a hétvégé, a kirándulások napjai, na meg a Magyarország-Izland meccs napja. Kíváncsi leszek mit hoz ez a pár nap :)

0 Tovább

Keletről nyugatra

Utolsó bejelentkezésem a Stóra-Sandfell lovasfarmról történt, épp az első pihenőnapunk előtt. Az a bizonyos pihenőnap nem egészen a terveknek megfelően alakult, de így sem panaszkodhattunk. Reggel, mikor megérkeztünk Egilstadir városka uszodájához, egy nyakig festékes úriember közölte velünk, hogy az uszoda zárva van egy hétig felújítás miatt. No nem baj, a városka mellett van egy kis vízesés, a Fardagafoss, gondoltuk ott elütjük az időt.

A vízesés nem is volt olyan pici, mint azt hittük. Ha valaki Izland vízeséseiről olvasgat, akkor biztosan az első 10 között talája a Saeljalandfoss-t, mely híres arról, hogy be lehet sétálni a vízesés mögé. Több ezer fotó kering róla a neten, így én nem tettem fel még egyet, teljesen felesleges. Viszont kevesebben tudják, hogy nem ez az egyetlen vízesés, ami mögé könnyedén besétálhat az ember. Mi sem tudtuk, így a Fardagafoss igazi meglepetésként ért bennünket. Sajnos azt megmutatni, hogy milyen volt a kilátás, nem tudom, mivel a még megmaradt jég eltakarta azt.

EVS Izland Egilstadir Seydisfjördur önkéntes Iceland SEEDS

Árnyékban még tél van

Ezzel a kis túrácskával jól kifárasztottuk magunkat, így miután hazastoppoltunk délután négykor, levezetésként az egyik önkéntessel nekiugrottunk a Sandfell hegynek, amely 1150 méter körül van magasságban. 400 métertől egyre több hóval találkozik az ember, 700 méter felett pedig gyakorlatilag teljes a hótakaró a hegy tetején. De ez nem tántorított el bennünket, mivel nem volt csúszós a felszín a tavaszi olvadás miatt. Viszont szeles annál inkább. Az erős szél miatt minden egyes pihenőnél pár pillanat alatt fázni kezdtünk, így nem volt időnk gyönyörködni a kiváló panorámában.

EVS Izland Egilstadir Seydisfjördur önkéntes Iceland SEEDS

Szerencsére a nap azért kicsit melegített bennünket

A mászáshoz nem szokott mászótársam másnap reggel moccanni nem bírt. De sajnos a munka folytatódott, ami ráadásul nem volt túl könnyű: árokásás, sóder lapátolás, föld egyengetés. Ugyanakkor örülök annak, hogy a fáradtság ellenére senkit nem kellett kifejezetten unszolni arra, hogy a munkáját igényesen végezze. Természetesen arra figyeltem, hogy a legenergikusabb kapja a kicsit nehezebb feladatot, míg a fáradtabbak a könnyebbeket. Így volt akinek lócitromrugdosás maradt :) Igen, ahol géppel nem tudták a tavalyi lókakit elteríteni, ott bizony emberi erővel kellett a kupacokat elgyengetni. Jó móka volt.

Ugyanakkor a hoszt környezethez való vizsonya nem sokat javult a tábor alatt. Amikor a nyaralók mellé a mosogató vizét elnyelő víztartályt egy kiürült 20 literes dízelolajos kannából kellett legyártanom, akkor észrevettem, hogy az egyik ballonban még volt kb. fél liter. Megkérdeztem a hosztot, hogy hova öntsem. Csak önts ki a földre! - vágta rá gondolkodás nélkül, szinte számára természetesnek tűnően. Ennyire hülye nem lehet valaki - futott át az agyamon, miközben kisebb sokkot kaptam a hallottaktól. Természetesen nem tettem meg, beleöntöttem a traktorba. Oda ahová való.

A tábor során megtudtam még azt is, hogy a veszélyes hulladéknak számító festékesvödröket elássák valahova a több mint 1000 hektáros farmon. Csak hogy egy kis pénzt spóroljanak. Ugyanakkor a farmon lévő rendetlenség miatt sokszor azt sem tudták, hogy milyük van. Többször meglepődtek mikor pakolgatás során találtunk valamit, amit már rég elfelejtettek, hogy megvettek. 

Ugyanez a rendezetlenség érződött sokszor a munka során is. A következetlenség miatt több munkát kétszer is el kellett végeznünk, mert nem gondolták végig, hogy az egyik lépésnek milyen hatása lesz a következőre. Ezt természetesen az önkéntesek is érezték, fel is mordultak, végül nekem jutott a feladat, hogy a csapatot képviselve kifejezzük nem tetszésünket. Ez azonban csak az utolsó napok egyikében ért meg bennünk, így nagy hatással nem volt ránk nézve, de reméljük, hogy a fogadó család tagjai érezték, hogy valamin változtatniuk kell.

Ezek az apró tüskék azonban nem akadályoztak meg bennünket abban, hogy a maradék szabadnapjainkon jól érezzük magunkat. A következő ilyen napon Seydisfjördur felé vettük az irányt. A városka nem túl nagy, ugyanakkor az első pillantás a hegyekből a fjord tövében elhelyezkedő apró házakra azt az érzést kelti az emberben, hogy egy igazgyöngyöt talált.

EVS Izland Egilstadir Seydisfjördur önkéntes Iceland SEEDS

Seydisfjördur, a nyugodt kis falucska az óriások lábánál

A város környékén számos kirándulási lehetőség és látnivaló található. Mi elég későn érkeztünk meg, így csak egy rövidebb túrácskát választottunk, de az is óriási élmény és felüdülés volt. A túra elején fel kellett kapaszkodnunk a fjord oldalába, ahonnan a panoráma egyszerűen mesés, szinte már giccsesen filmbeillő. Sajnos arra nem volt időnk, hogy a fjord végén fészkelő lundákat meglátogassuk, de így sem volt hiányérzetünk.

Az utolsó szabadnapunk során ismét a szerencsére bíztuk magunkat. Korábban már írtam arról, hogy elgondolkoztató, hogy stoppolás során szinte soha nem találkozunk izlandival. Ez most sem volt másképp. A Hengifoss nevű vízeséhez vezető úton egy betelepült német lány, hazafelé egy izraeli pár, majd huostoni srácok voltak a segítségünkre. Időközben megértettem miért van ez: Izland lakossága 320000 fő. Ők fogadják idén nyáron a közel kétmillió turistát. Ennek az áradatnak az izlandiak csak részben tudnak örülni. Természetesen az anyagi része jól jön az országnak, ugyanakkor a turisták jelentette környezeti terhelés próbára teszi azt. Tudtommal éppen emiatt a turisták számának korlátozásán törik a fejüket. Valami hasonlót szeretnének bevezetni, mint Új-Zéland.

EVS Izland Egilstadir Seydisfjördur önkéntes Iceland SEEDS

Maga a vízesés hozta a normát: lenyűgöző, erőteljes, gyönyörű és hideg

Az utolsó szabadnapunk a hazautazás előtti napra esett, így a vízesés után nekiláttunk a pakolásnak és a búcsúzásnak. Ez egy kicsit hosszúra sikerült, így aztán hajnali 2:37-kor sikerült lencsevégre kapnom a felkelő napot.

Pár óra alvás után reggel 8-kor fáradtan ültünk autóba, ami nem volt túl jó egy 650 km-es út előtt. Ezúttal az északi partot választottuk, mivel távolságban semmi különbség nem volt a délihez képest. Én vezettem, ami Izlandon kicsit nagyobb figyelmet igényel, mint otthon. Az útviszonyok gyorsan változhatnak, az út néhol keskeny és bizony a szél nagyon erősen löködheti az autót, így kapaszkodni kell a kormányba rendesen.

Utunk során beiktattunk pár megállót. Az egyik ilyen a Dettifoss, amely hivatalosan Európa legerőteljesebb vízesése. Igen, egy újabb vízesés. De ez egy kicsit más és ez egy kicsit másképp gyönyörű. Ereje valóban letaglózó. 

EVS Izland Egilstadir Seydisfjördur önkéntes Iceland SEEDS

A kép természetesen semmit nem ad vissza

EVS Izland Egilstadir Seydisfjördur önkéntes Iceland SEEDS

Vezetés közben sem unatkozik az ember

Essen néhány szó a lovakról is hamár egyszer lovasfarmon jártunk. A farmon 3 alkalommal volt lehetőségünk lovagolni, általában este 10 óra után. Ez meglepő lehet, de az évnek ebben a szakában gyakorlatilag már soha nincs sötét, így a tájékozódással nincs semmi probléma. Ráadásul a lemenő nap, illetve az „éjjeli” fények csodás színeket kölcsönöznek a tájnak. Gyakorlatilag belelovagoltunk egy festménybe.
 

EVS Izland Egilstadir Seydisfjördur önkéntes Iceland SEEDS

Éjjel 11:30

Én egy furcsa lovat kaptam. Egy állatsimogatóból befogadták, ahol nem kapott rendes nevelést. Emiatt kicsit csökönyös és nehezen kezelhető, de jól összebarátkoztunk a végére. Tudatni kellett vele, hogy ki a főnök, ha rakoncátlankodni kezdett, utána nem volt vele probléma.

Ezek a lovaglások visszaadták az életkedvünket, amit a nehéz munkával elvettek tőlünk. A két hét alatt, amit ott töltöttünk, ezek voltak a legszebb órák. Habár az izlandi ló kicsi, így sokszor leért a lábam :)

Egyik délelőtt egy lovasbemutatóra is eljutottunk. Nagy izgatottság uralkodott el rajtunk, mikor a hoszt szólt, hogy másnap bemutató lesz egy közeli ügetőn, ha érdekel bennünket, akkor a munka helyett elmehetünk. Többet se kellett mondania. Az egész rendezvényen voltak körülbelül 15-en, amiből 7 ló volt. Volt egy kutya is. A hangulat családias volt, de eléggé élveztük, mivel igazán mély bepillantást nyerhettünk az izlandi lovaskultúrába.

EVS Izland Egilstadir Seydisfjördur önkéntes Iceland SEEDS

Panorámás kifutó

Most egy hosszabb szünet következik a következő táboromig. Ezúttal ismét Reykjavíkban leszek, egy bálnavédelemmel foglalkozó szervezetnek fogunk segíteni rendezvényszervezésben és ilyesmikben. Izgatottam várom! 

A két hét alatt Reykjavíkban kitört a nyár, zöldbe és virágba borult minden. A 15 fokos kánikulában az izlandiak tangapapucsban és pólóban lófrálnak. A város pezseg az élettől. Az egész éjszakás világosság miatt az emberek nem érzik szemükön az éjszaka súlyát. Június 21. környéki napokban ha szerencsém lesz, akkor megpillanthatom az éjféli napot, azaz amikor a nap nem megy le és izgalmas színekkel festi meg az eget.

Addig még bizonyosan jelentkezem a szünetben töltött időről és a táborra való készülődésről. Bless bless!
 

1 Tovább

Nyugatról keletre

Enyhe fáziskésésben van a blog a valósághoz képest. Legutóbb 11 napja írtam. Abból a 11-ből két nappal is meg tudnám tölteni ezt a posztot, de utol kellene érjem magam, ezért ebben a posztban hadd legyen a szerepem egy mesebeli figura, aki felvette a hétmérföldes csizmáját.

Legutóbb a norvég hősnél hagytam abba (http://greenways.reblog.hu/a-reformer), akivel a Photomarathon tábor első napjaiban találkoztunk. A kis csapat ekkor még épülőben volt. Félénk kis kérdésekkel tapogattuk egymás határait. De szerencsére hamar kiderült, hogy át kell nevezzük a tábort Photomarathonról Partymarathonra. A party jelzőt ezúttal nemcsak a bárokban eltöltött idő miatt kapta, hanem azért, mert az ökörködés és a jó hangulat napközben, munka közben, főzés közben, sőt még a tábor után is megmaradt. Csodálatos 10 napot tölthettem el csodás emberekkel, akik valószínűleg örökre bevésődtek a fejembe.

Talán a jó hangulathoz az is hozzájárult, hogy a SEEDS számos kirándulási lehetőséget kínált a tábor résztvevőinek. Az egyik ilyen a Norhtern Light, amit így szezonon kívül már nem igen ajánlunk számukra. Támadt azonban egy ötletem, hogy ajánljuk helyette a Glymur vízesést, mint új kirándulást (http://greenways.reblog.hu/hegyek-kozott-volgyek-kozott). Óriási sikerem lett vele, az egyik lány gyakorlatilag elsírta magát, annyira tetszett neki. Engem pedig büszkeséggel töltött el, hogy bevált az ötletem és adhattam én is valamit nekik.

EVS Izland Egilstadir önkéntes farm

Néhányuknak egészen új és különeleges kalandban volt részük a vízesésnél

Volt szerencsém néhányukkal eljutni egy bálnalesre is. Egy kicsit talán olyan érzésem volt azzal kapcsolatban, hogy szinte frusztráló mennyi túrista van már most Izlandon. Pedig akkor ott én is csak egy voltam a sok közül. Szerencsére azonban a jegyet féláron kaptuk, hiszen a SEEDS, mint környezetvédelmi önkéntes szervezet, segíti a bálnák védelmét információterjesztéssel és propagandával. Természetesen a bálnák nem maradtak el, és fél árért a szokásonál kétszer több bálna bukkant fel körülöttünk.

EVS Izland Egilstadir önkéntes farm

Néha azonban érdemes egy kicsit a másik irányba nézni.  

A bálnák helyét általában népes madársereg jelezte, akik próbálták elhalászni a megzavarodott halakat a bálnák feneketlen gyomra elől. A kirándulás 3 órán át tartott. A hajón rettentő erős volt a szél, amely természetesen nagy hullámokat vert, így sajnos az egyik lányon előjöttek a tengeri betegség kezdeti tünetei.

De hirtelen váltottunk hidegről melegre: miután visszaértünk a hajókirándulásról már pattantunk is az autóba, hiszen én voltam a sofőr a következő kiránduláson, amely a Reykjavíktól 45 kilométerre, Hveragerdi városkája közelében található fürdőhöz vezetett. Ez a hely arról híres, hogy a természetes hőforrások melegítette patakok egy kisebb folyót alkotva kínálnak tökéletes és ingyenes termálvizes pancsolási lehetőséget a kiéhezett turistáknak.

EVS Izland Egilstadir önkéntes farm

Éjjel 11 óra :)

Természetesen azért fotókat is készítettünk a táborba, hamár egyszer az volt a neve. Elvileg az önkéntesek fotóival készül egy kiállítás a BioParadis moziban, amelyet 1 hónapig tekinthetnek meg az odalátogatók. Ezúttal azonban beszálltam én is, hiszen én is szívesen töltöm az időmet fotózással, habár látva a többiek tehetségét elbizonytalanodtam, hogy tovább erőltessem-e a dolgot. Szerencsére azonban szívesen fogadtak maguk közt, így közösen álltunk neki kiválogatni 3-3 jó fotót az önkéntesek képei közül. Így 27 kép került végül a moziba.

EVS Izland Egilstadir önkéntes farm

Le a kalappal mindenki előtt

Elérkezett hát a búcsú ideje, ami egy házibuli formájában öltött testet. A spanyol önkéntesnek köszönhetően kitűnő Sangria is került a pohárba. Persze csak mértékkel, mivel az alapanyagok ára a csapat vagyonának felét elvitte. Ettől függetlenül elegendő volt ahhoz, hogy többekből előhozza eddig titkolt tánctudását, így aztán tanulhattunk orosztól bachatat, amerikaitól swinget és, hogy én se maradjak szégyenben, egy kis rock'n'roll alappal örvendeztettem meg a csapatot.

Másnap korán keltem, hiszen egyetlen napom maradt felkészülni a következő táboromra, a lovasfarmra, ahol elvileg faültetés a feladat. A Photomarathon csapattól egy levélben búcsúztam el, amit megírni sem volt egyszerű. De sajnos menni kellett tovább. Felhívták a figyelmem, hogy nehéz lesz megélni az összebarátkozás majd a búcsúzás hullámvasútját az öt hónap alatt. Tényleg az.

Az egyetlen pihenőnapom rohanással és kapkodással telt, így nem is sikerült mindent jól előkészítenem. Viszont nagy meglepetésemre az indulás napján reggel egy ismerős arc fogadott a találkozási ponton. A Photomarathon egyik résztvevője, az amerikai srác is jött a lovasfarmra. Volt némi kavarodás a SEEDS-nél az utóbbi időben, így gyakorlatilag az utolsó pillanatban tisztult le a résztvevők listája.

650 kilométeres vezetés várt ránk Reykjavíktól Egilstadirig, amely a sziget keleti felében, a legnagyobb erdősített területen található. Utunk az ország déli partján vezetett, néhány megállóval. Ismét meglátogattuk a Saeljalandfoss és Skógafoss vízeséseket, a Black Sand Beachet és a Glacier Lagoont. Ez utóbbi még ismerős volt számomra, de az ország ettől keletebbre fekvő része nekem is újdonságnak számított. 

Természetesen nem okozott csalódást. Djupavegur környékén csodálatos panoráma nyílik a keleti fjordokra. Ekkor már más vezetett, így volt időm gyönyörködni a tájban. A 939-es murvás utat használva levágtunk egy jó nagy kanyart az 1-es főútból. Ez az út felvezet 530 méterig, ahol gyakorlatilag még a tél uralkodik, de szerencsére az út tiszta volt.

EVS Izland Egilstadir önkéntes farm

A semmi közepén

Miután visszaértünk az 1-es főútra, már csak pár kilométert kellett vezetni és megérkeztünk a lovasfarmra. Hál' Istennek másnap csak délben kellett kezdenünk, aminek nagyon örültünk. Az elmúlt 4 napban elég sokféle feladatot végeztünk: kanapé összerakás, festés lakkal, festés feketével, festés pirossal, vízvezeték építés, szennyvíztartály telepítés, és egyéb nyalánkságok. Minden csak épp fát nem ültettünk még, pedig a tábor neve: faültetés egy lovasfarmon. Ehelyett ma ki kellett vágnom négyet... 

A mai napon ismét beigazolódott az a nézetem, hogy az izlandiakat nem igazán érdekli a környezetük. Mikor megkérdeztük őket, hogy hol moshatjuk ki a festéket az ecsetből, kapásból a patakra mutattak. Mi?!?! Ezután meg sem lepődtem, hogy a szennyvíztartály vízelvezető csövét közvetlenül a patakpartra telepítették. 

EVS Izland Egilstadir önkéntes farm

A lovakat még csak messziről láttuk  

Holnap szabadnap, amit termálfürdőzéssel és hegymászással kívánunk eltölteni. A farm mellett található a Sandfell hegy, amelynek teteje még mindig havas. Persze ez lefelé inkább vicces lesz, mivel viszünk fel magunkkal pár műanyag zsákot :) Ha túléltem jelentkezem!

0 Tovább

A reformer

Kedves olvasóm!

Elnézésedet kell kérjem, amiért ilyen hosszú kihagyás után írok izlandi kalandjaimról. A répafarmon töltött két hét után 5 nap pihenőm volt, amely alatt nem gyűlt össze egy teljes posztnyi élmény, ezért úgy gondoltam, hogy megvárom míg elkezdődik a Photomarathon tábor. Itt azonban úgy pörögnek a percek, hogy gyakorlatilag alig akad pár, amíg írhatok. De erről majd a poszt második felében olvashatsz.

Azért az öt nap pihenő alatt sem untam magam halálra. Az egyik délután fülembe jutott, hogy az egyik, a SEEDS által kínált, kiránduláson még van hely, így ha valaki szeretne, akkor csatlakozhat. Több se kellett, már ugrottam is, hiszen nem sokszor látogathatom meg a Reykjanes félszigetet teljesen ingyen, ráadásul csupa jófej emberrel.

Délután 3-kor már pattantunk is a kisbuszba, és nekivágtunk a kalandnak. Elsőként a Keflavik reptér felé vettük az irányt, de ezúttal nem a reptérre. Keflavik közelében  Sandvíknál található Izland egyik nevezetessége, a híd, amely összeköti az Észak-Amerikai az Eurázsiai tektonikus lemezt. Ebből bizonyára kiderült számodra, hogy Izlandon halad keresztül a két lemez határán húzódó Közép-Atlanti hátság. A lemezek évente két 2 cm-rel távolodnak egymástól. Ennek a tektonikus mozgásnak az eredmény Izland.

Izland EVS Reykjavík környezetvédelem újrahasznosítás

Balra az Eurázsiai lemez, jobbra az Észak-Amerikai lemez, közte a pokol kapuja

Utunkat a közelben található hőforrásoknál folytattuk. Ennek a helynek a különlegessége, hogy a felszín közelében található láva által felforralt víz apró kürtőkön keresztül tör a felszínre miközben záptojásszaggal teríti be a környéket. A hőforrás természetesen nem marad kihasználatlanul, a közelben egy hőerőmű épült.

Izland EVS Reykjavík környezetvédelem újrahasznosítás

A feltörő gőz hangja a mondák szerint egy, a kürtőbe esett boszorkány sikolya

Forró volt a talaj a talpunk alatt. Szó szerint: a közelben meglátogattuk a kissé csendesebb, de egyáltalán nem nyugodtabb vidéket, ahol bugyogó sárral és a felszínre törő víz által szállított ásványi anyagok színezte lerakódásokkal találkozhattunk.

Izland EVS Reykjavík környezetvédelem újrahasznosítás

Festőpaletta

Késő este értünk haza, így másnap kissé fáradtan estem neki a készülődésnek a következő táborba. Ez a tábor annyiban különbözik az előzőtől, hogy ez Reykjavíkban, a botanikus kert közepén található. A szálláson két csoport önkéntesei kapnak helyet: a Photomarathon önkéntesek és a botanikus kertben dolgozó önkéntesek. Így történt, hogy a szezon kezdetét jelezvén 18-an zsúfolódtunk össze a kis házban. De minél több ember van, annál több az új ötlet és a bolondozás.

Az én feladatom ezúttal jóval kevesebb, mint az előző helyen. Ennyi ember gyakorlatilag elszórakoztatja magát, nem szükséges őket összeboronálni mindenféle játékokkal. Önszerveződő az egész, így én magam is szinte csak résztvevő vagyok, annyival kiegészítve, hogy próbálom a menetrendet betartatni a srácokkal.

A menetredhez hozzátartozik két nap önkéntes munka a város temetőjében. Tyűha, az marha izgi... - gondolná az ember, de a két nap csupa meglepetéssel szolgált. Történt ugyanis, hogy a temető jelenlegi vezetője 2009-ben Norvégiából költözött Izlandra, ahol feladta újságírói karrierjét. Megszállott környzetvédő, így az érkezése idejéig a környzetvédelemre és a temetőben fellelhető "erőforrásokra" fittyet hányó cég életében nagy forduló pont következett be. 

Ezen szenvedélyét nem is rejti véka alá: gyakorlatilag az általa bevezetett újrahasznosítási rendszer minden részletét megismerhettük a szünetekben tartott rövidke kirándulások során. Ezenkívül az úriember épp most készül egyetemre (!), hogy idegenvezetést tanuljon feleségével. Rajtunk gyakorolt: bemutatta a temető minden különlegességét.

Nagyon nagyon sok érdekes ötletet mutatott, amit irigykedve néztem ismervén az otthoni viszonyokat. Kezdjük az elején. Egy korábbi posztomban már említettem, hogy a temetőben is van általános újrahasznosítás (http://greenways.reblog.hu/seeds-traning-day-1), de azt sosem gondoltam volna, hogy a színfalak mögött milyen munka zajlik. 

Mint sok temetőben, itt is vannak fák és virágok, melyek sok zöldhulladékot termelnek. A zöldhulladékot minden tavasszal és a nyár folyamán összegyűjtik és nagy komposzthalmokba rendezik, majd az érett komposztot kihelyezik a temetőbe, hogy a sírokat gondozó helyiek felhasználhassák az új növények ültetéséhez.

Izland EVS Reykjavík környezetvédelem újrahasznosítás

Annyi a komposzt, hogy a most létesülő új temetőt is ők látják majd el friss humusszal

Biztosan Te is tudod, hogy otthon a temetőkbe manapság óriási mennyiségű műanyag- és üvegmécses kerül be, de onnan általában a zöldhulladékkat keverve kommunális hulladékként kerül ki, amiért az önkormányzatok nagyon sok pénzt fizetnek. Na itt nem. Olyannyira nem, hogy télen, mikor nincs mit csinálni, akkor a hátrahyagott mécsesekből a viaszt eltávolíják, majd az eladják, hogy újabb gyertyák készüljenek belőle. Az üveget és a műanyagot pedig újrahasznosítják. A koszorúkal sem tesznek másképp, az esős napokon darabjaira szedik azokat, amelyekből aztán zöldhulladék (majd komposzt), műanyag és fémhulladék lesz, amelyet szintén eladnak. 

Izland EVS Reykjavík környezetvédelem újrahasznosítás

Semmi nem megy kárba

Ez természetesen emberi munkaerőt igényel, de errefelé is vannak csökkent képességűek, akik szívesen foglalkoznak ilyesmivel, így mindenki jóljár ráadásul még a természetet is védik. Az irodában keletkező hulladékot is aprólékosan szétválogatják. Az ételmaradákot kukoricából készült lebomló zacskóba helyezik, majd azzal etetik a gilisztafarm lakóit.

Modern világban élünk, néha a halottakat modern csillogással ünneplik, azaz elemes/LED-es villogókkal. Ez persze aztán megy a kukába. Mármint otthon, itt nem. Az elektronikai hulladékot is gondosan gyűjtik, ami persze szintén pénzt jelent a cégnek. Az összegyűjtött pénzből az idén vettek két új golfautót, amit arra használnak, hogy egy kis utánfutót ráakasztva azzal gyűjtik a hulladékot. Porból lettünk, porrá leszünk - élt a találó példával a betelepült környzetvédő, miközben a pénz és az anyagok körforgását mesélte nekünk.

Izland EVS Reykjavík környezetvédelem újrahasznosítás

Élvezettel hallgattuk a reformer előadását

1 Tovább
«
1234

Greenways

blogavatar

Kedves Olvasó! Ez a blog az 5 hónapos izlandi kalandozásom naplója és az út során megismert környezetvédelmi ötletek, valamint az azokkal kapcsolatos gondolatok memoárja.

Utolsó kommentek