Greenways

Kedves olvasóm!

Elnézésedet kell kérjem, amiért ilyen hosszú kihagyás után írok izlandi kalandjaimról. A répafarmon töltött két hét után 5 nap pihenőm volt, amely alatt nem gyűlt össze egy teljes posztnyi élmény, ezért úgy gondoltam, hogy megvárom míg elkezdődik a Photomarathon tábor. Itt azonban úgy pörögnek a percek, hogy gyakorlatilag alig akad pár, amíg írhatok. De erről majd a poszt második felében olvashatsz.

Azért az öt nap pihenő alatt sem untam magam halálra. Az egyik délután fülembe jutott, hogy az egyik, a SEEDS által kínált, kiránduláson még van hely, így ha valaki szeretne, akkor csatlakozhat. Több se kellett, már ugrottam is, hiszen nem sokszor látogathatom meg a Reykjanes félszigetet teljesen ingyen, ráadásul csupa jófej emberrel.

Délután 3-kor már pattantunk is a kisbuszba, és nekivágtunk a kalandnak. Elsőként a Keflavik reptér felé vettük az irányt, de ezúttal nem a reptérre. Keflavik közelében  Sandvíknál található Izland egyik nevezetessége, a híd, amely összeköti az Észak-Amerikai az Eurázsiai tektonikus lemezt. Ebből bizonyára kiderült számodra, hogy Izlandon halad keresztül a két lemez határán húzódó Közép-Atlanti hátság. A lemezek évente két 2 cm-rel távolodnak egymástól. Ennek a tektonikus mozgásnak az eredmény Izland.

Balra az Eurázsiai lemez, jobbra az Észak-Amerikai lemez, közte a pokol kapuja

Utunkat a közelben található hőforrásoknál folytattuk. Ennek a helynek a különlegessége, hogy a felszín közelében található láva által felforralt víz apró kürtőkön keresztül tör a felszínre miközben záptojásszaggal teríti be a környéket. A hőforrás természetesen nem marad kihasználatlanul, a közelben egy hőerőmű épült.

A feltörő gőz hangja a mondák szerint egy, a kürtőbe esett boszorkány sikolya

Forró volt a talaj a talpunk alatt. Szó szerint: a közelben meglátogattuk a kissé csendesebb, de egyáltalán nem nyugodtabb vidéket, ahol bugyogó sárral és a felszínre törő víz által szállított ásványi anyagok színezte lerakódásokkal találkozhattunk.

Festőpaletta

Késő este értünk haza, így másnap kissé fáradtan estem neki a készülődésnek a következő táborba. Ez a tábor annyiban különbözik az előzőtől, hogy ez Reykjavíkban, a botanikus kert közepén található. A szálláson két csoport önkéntesei kapnak helyet: a Photomarathon önkéntesek és a botanikus kertben dolgozó önkéntesek. Így történt, hogy a szezon kezdetét jelezvén 18-an zsúfolódtunk össze a kis házban. De minél több ember van, annál több az új ötlet és a bolondozás.

Az én feladatom ezúttal jóval kevesebb, mint az előző helyen. Ennyi ember gyakorlatilag elszórakoztatja magát, nem szükséges őket összeboronálni mindenféle játékokkal. Önszerveződő az egész, így én magam is szinte csak résztvevő vagyok, annyival kiegészítve, hogy próbálom a menetrendet betartatni a srácokkal.

A menetredhez hozzátartozik két nap önkéntes munka a város temetőjében. Tyűha, az marha izgi... - gondolná az ember, de a két nap csupa meglepetéssel szolgált. Történt ugyanis, hogy a temető jelenlegi vezetője 2009-ben Norvégiából költözött Izlandra, ahol feladta újságírói karrierjét. Megszállott környzetvédő, így az érkezése idejéig a környzetvédelemre és a temetőben fellelhető "erőforrásokra" fittyet hányó cég életében nagy forduló pont következett be. 

Ezen szenvedélyét nem is rejti véka alá: gyakorlatilag az általa bevezetett újrahasznosítási rendszer minden részletét megismerhettük a szünetekben tartott rövidke kirándulások során. Ezenkívül az úriember épp most készül egyetemre (!), hogy idegenvezetést tanuljon feleségével. Rajtunk gyakorolt: bemutatta a temető minden különlegességét.

Nagyon nagyon sok érdekes ötletet mutatott, amit irigykedve néztem ismervén az otthoni viszonyokat. Kezdjük az elején. Egy korábbi posztomban már említettem, hogy a temetőben is van általános újrahasznosítás (http://greenways.reblog.hu/seeds-traning-day-1), de azt sosem gondoltam volna, hogy a színfalak mögött milyen munka zajlik. 

Mint sok temetőben, itt is vannak fák és virágok, melyek sok zöldhulladékot termelnek. A zöldhulladékot minden tavasszal és a nyár folyamán összegyűjtik és nagy komposzthalmokba rendezik, majd az érett komposztot kihelyezik a temetőbe, hogy a sírokat gondozó helyiek felhasználhassák az új növények ültetéséhez.

Annyi a komposzt, hogy a most létesülő új temetőt is ők látják majd el friss humusszal

Biztosan Te is tudod, hogy otthon a temetőkbe manapság óriási mennyiségű műanyag- és üvegmécses kerül be, de onnan általában a zöldhulladékkat keverve kommunális hulladékként kerül ki, amiért az önkormányzatok nagyon sok pénzt fizetnek. Na itt nem. Olyannyira nem, hogy télen, mikor nincs mit csinálni, akkor a hátrahyagott mécsesekből a viaszt eltávolíják, majd az eladják, hogy újabb gyertyák készüljenek belőle. Az üveget és a műanyagot pedig újrahasznosítják. A koszorúkal sem tesznek másképp, az esős napokon darabjaira szedik azokat, amelyekből aztán zöldhulladék (majd komposzt), műanyag és fémhulladék lesz, amelyet szintén eladnak. 

Semmi nem megy kárba

Ez természetesen emberi munkaerőt igényel, de errefelé is vannak csökkent képességűek, akik szívesen foglalkoznak ilyesmivel, így mindenki jóljár ráadásul még a természetet is védik. Az irodában keletkező hulladékot is aprólékosan szétválogatják. Az ételmaradákot kukoricából készült lebomló zacskóba helyezik, majd azzal etetik a gilisztafarm lakóit.

Modern világban élünk, néha a halottakat modern csillogással ünneplik, azaz elemes/LED-es villogókkal. Ez persze aztán megy a kukába. Mármint otthon, itt nem. Az elektronikai hulladékot is gondosan gyűjtik, ami persze szintén pénzt jelent a cégnek. Az összegyűjtött pénzből az idén vettek két új golfautót, amit arra használnak, hogy egy kis utánfutót ráakasztva azzal gyűjtik a hulladékot. Porból lettünk, porrá leszünk - élt a találó példával a betelepült környzetvédő, miközben a pénz és az anyagok körforgását mesélte nekünk.

Élvezettel hallgattuk a reformer előadását