Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hegyek között, völgyek között

Legutóbb ott hagytam abba, hogy a SEEDS tréning 2. és 3. napját szeretnénk egyben megtartani, hogy csütörtökön és pénteken, a jó időt kihasználva, kimozdulhassunk kicsit.

Szerencsére Sóley, a tréner, minden további nélkül belement, sőt, neki is jobb volt így. A tréning második napján szó esett arról, hogy mi a teendője egy táborvezetőnek a tábor előtt, alatt és után. Bevallom őszintén, nem lesz egyszerű és egy kicsit parázok tőle. Készülni kell mindenféle programokkal, játékokkal, motivációs eszközökkel, stb. Gyakorlatilag én leszek a kapocs a hoszt és az önkéntesek között és minden problémájukat segítenem kell megoldani. Ha unják a melót, akkor azzal is kezdenem kell majd valamit. De ezeket majd a következő posztokban sorra elmesélem, ez a poszt szóljon a munka előtti "pihenésről".

A szlovák önkéntesekkel, Eva-val és Tomas-szal, gondoltunk egyet és kitaláltuk, hogy menjük el egy két vagy három napos túrára valahova. A szabály az volt, hogy a költségvetés a lehető legkisebb legyen és emberi időben hazaérjünk. Elméletileg legkésőbb pénteken 5 óráig vissza kellett volna érnünk, mert akkor lett volna egy műszakom a BioParadise nevű moziban. A SEEDS önkéntesek 3 óra munkáért ingyenjegyet kapnak a moziba, ami tök szuper. 

A formálódó terv szerint már látszott, hogy valószínűtlen, hogy vissza tudok érni mire kezdődik a moziműszak, ezért rövid egyezkedés után Helen, az angol önkéntes, átvette tőlem a műszakot, amiért cserébe én májusban fogom őt helyettesíteni.

Az útitervünk a következő volt: csütörtökön reggel busszal eljutni az 1-es és a 47-es út kereszteződéséig, majd onnan stoppal a Hvalfjörd (angolul Whalefjord, magyarul Bálnafjord) déli partján eljutni a Glymur vízesésig, mely elvileg Izland legnagyobb vízesése a maga 198 méteres magásságával. Azért csak elvileg, mert valamelyik gleccser belsejében találtak egy 200 méterest, ami ledöntötte trónjáról a Glymurt. Na igen, csak azt kicsit nehezebb látogatni. Elhatároztuk, hogy sátorozni fogunk a tiltások ellenére valahol a vízesés környékén, majd másnap nyakunkba véve a házunkat végigjárjuk az ősi Lábtörő utat, azaz a Leggjabrjótur-t. Ez az ösvény valamikor összeköttetést kínált az utazók számára a Hvalfjörd és Thingvellir régi parlamentje között. Az út ~20 km, a legmagasabb pontja 500 méter. Az adatok nem, de a név elég ijesztő volt számunkra. A megérkezés után ismét egy stoppolásban láttuk a hazajutásunk lehetőségét.

Szerda délután nagyüzemi konyhaként álltunk neki a két (vagy baki esetén több) napos túra alatti élelmünk előteremtésének. Szerencsére hoztam haza belőle, nem volt szükség a vésztartalékra. A kaja egyébként kb. bab volt lencsével és rizzsel, némi fűszer hozzáadásával egész viselhető kotyvalék lett. A lényeg az energiatartalom, az pedig volt benne bőven. Miután elkészültünk az ennivalóval, nekiálltunk sátrat keresni. Szerencsére a korábbi önkéntesek rengeteg mindent hagytak hátra, hálózsákokat és sátrakat egyaránt. Persze miért is lenne jó bármelyik?! Végül találtunk egy tűrhető állapotban lévő sátrat, amelynek annyi volt a bibije, hogy nem volt jó az ajtaja, így hát bevarrtuk, épp csak akkora rést hagyva rajta, hogy be tudjunk bújni. Tökéletes volt.

Csütörtök reggel elérkezett az indulás ideje. A 6-os buszt néztük ki magunknak, mely elhalad az 1-es éa 47-es út kereszteződésénél. Tanakodtunk, hogy melyik megállót válasszuk, amelyik közel van a célunkhoz. Gondoltam megkérdezem a sofőrt, hogy mit javasol. Tökéletes angolsággal elmondta, hogy ne aggódjunk, megáll nekünk a kereszteződésben. Hálásan köszönjük neki utólag is. 

A leszállás pillanatában megcsapott minket a friss hegyi levegő és az óceán illata, csodás pillanat, amikor az ember beleszippant a szabadságba. Miután magunkhoz tértünk gyorsan elővettünk egy firkapapírt és egy tollat, majd rákörmöltük, hogy Glymur, így tudtára adva az autósoknak, hogy nem lájkoljuk őket, hanem bizony oda szeretnénk menni stoppal. A forgalom nem volt nagy azon az úton, így elindultunk szépen lassan, hogy addig is haladjunk, amíg nem jön valaki.
 

A kilátás ígéretes volt

A harmadik autó volt, amely megállt és egy brit akcentussal beszélő hölgy invitált minket a kocsijába. Már pattantunk is. A csomagok igazgatása közben elmondta, hogy a Snaefellsness félszigetre tart, oké, mi is elmondtuk hova. Nem nagyon tudta, ezért előkapartunk egy térképet és azon mutattuk meg neki az úticélunk. Azt hiszem eltévedtem- mondta hirtelen- nem kellett volna lekanyarodnom az 1-es útról. Nagy kacaj és gyors búcsú után ismét az aszfaltot koptattuk a bakanccsal. Körülbelül egy órát kellett várnunk mire a következő autó megállt nekünk, pedig közben elég sok elhaladt mellettük. Ismét natív angolok, ezúttal két amerikai srác Detroitból volt kegyes hozzánk, akik a bérelt autójukkal megálltak, majd rövid eszmecsere után kiderült, hogy ugyanahhoz a vízeséshez tartunk. Tökéletes, a kapuhoz vittek.

Odaérvén elbúcsúztunk, hisz' nem tudhadtuk, hogy összefutunk-e még. Persze, mint utólag kiderült, gyakorlatilag az egész napot együtt töltöttük a parkban. A parkolóban felfedeztük valamennyi autót, amely egállás nélkül elrobogott mellettünk stoppolás közben. Elindultunk hát fel a vízeséshez, amelyhez egy 3 kilométeres, eleinte lankás ösvény majd egy erős kaptató vezet. Utunkat egy trükkös folyó keresztezte, amely azt hitte kifog rajtunk, de nem jött be neki. 

Magyar kúszás amerikai segítséggel

Az utunk egyre varázslatosabb, ugyanakkor egyre veszélyesebb és meredekebb ösvényen vezetett felfelé. Kicsit elő is jött a tériszonyom, de legyűrtem és végül úgy gondolom, hogy megérte a küzködés. Az út közben magát egyre jobban felfedő vízesés látványa letaglózó, az ember tisztán érzi a természet erejét, ahogy dübörög előtte a mélybe zuhanó víztömeg és látja a madarak forgatagát, ahogy a 200 méteres függőleges sziklafal oldalában a fészkeket építik.

Csak az arányok miatt: a vízesés 198 méter magas

A kilátás a másik irányba is hibátlan

A felcipelt ebéd egy részének elfogyasztása, némi nézelődés és napozás után elindultunk lefelé. Útközben tanakodtunk, hogy mi legyen a szálláshelyünk, valahol aludnunk is kell. Kemények vagyunk, így az eredeti tervnek megfelelően a sátorozás mellett döntöttünk. A másik lehetőség az lett volna, hogy keresünk egy farmot, ahova bekéretőzünk. Érdekes, hogy út közben bárkinek mondtuk, hogy ez a terv, mindenki a hidegre mutatt rá először. Elvileg tilos kempingezni a szabadban Izlandon, ennek ellenére Sóley, a trénerünk, aki tősgyökeres izlandi, azt mondta, hogy ő ugyanezt csinálta nem olyan rég. Ezzel csak felbátorított minket, úgyhogy a vízesés környékén kerestünk egy placcot.

Találtunk egy félreeső részt, amelyet puha moha borított, így biztosak lehettünk abban, hogy a kényelemmel nem lesz gond. Ez így is volt, nem úgy a hideggel. Éjszaka tiszta volt az ég és a hőmérséklet -4 °C környékére süllyedt, amely 2 macskanadrágon, 3 gyapjú pólón és a pehely hálózsákon keresztül is belénk marta a fogát. A tervünk az volt, hogy éjjel megnézzük a sarki fényt, azonban annyira fáztunk, hogy egyikőnknek sem volt kedve kibújni a meleg vackából. Szerencsére van még lehetőségünk megnézni.

A szálláshelyünk egyébként a másnapi túraútvonalunk kezdeténél volt, így reggel, miután is összepakoltunk és kicsit kiolvadtunk, 10 lépés után az ösvényen voltunk. Az út errefelé nem úgy van jelölve, ahogy azt otthon megszokhattuk, nem használnak felfestéseket, hiszen nem nagyon van fa, amire festhetnének, a kövekről pedig a zord idő hamar lekoptatná a jelzést.
 

Fontos szabály: ne pakolj egymára köveket random helyeken, mert ott így jelölik az ösvényt

Az út nem volt veszélytelen. Izlandon április közepe még a tél vége, főleg a sziget parttól távolabb eső részein. Emiatt utunkat számos alkalommal keresztezték hófödte völgyek, amelyek alatt sokszor már csordogált a patak. Sajnos ezekre nem számítottunk, így bizony kockáztattunk, mikor ezeken átvágva folytattuk utunkat. Elhaladtunk két tó mellett is, amelyek a nyári időszakba biztosan fenséges látványt nyújtanak, azonban a hideg széltől átfagyva bennünket nem nagyon hatott meg a jeges felszín. Alig vártuk, hogy elkezdjünk ereszkedni az út második felén. Az ösvényt sokszor takarta hó, így többször kellett egy felderítőt előre küldeni, hogy lát-e kőrakást valamerre.

Szerencsénkre délután a nap ránk mosolygott és némi meleggel ajándékozott meg, amire szükségünk is volt. 12 kilométer után elérkezett a várva várt lejtmenet is. A hátralévő kilométereket csodálatos panoráma kísérte a horizonton és mocsár a talpunk alatt. A finom vulkáni hamu az olvadó hóval keveredve trükkös dagonyát alkot, amelynek a felszíne szilárdnak látszik a kövektől, de bokáig lehet benne süllyedni. Szerencsére volt hó, amivel le tudtuk takarítani.

Utunk hegyek között, völgyek között vezetett

A távolban már látszott úticélunk, a 360-as út, amelyen meglepetésünkre nagyon sok hangyaméretű autó szaladgált. Az arányok azt sugallták, hogy bizony még kell tennünk pár lépést a célig. Az túra végén már a földúton is jöttek szembe autók, amelyekkel megpróbáltak a sáros, meredek úton feljutni az általunk már hátrahagyott dombokra. Természetesen nem sikerült, messziről láttuk, hogy beragadtak. Nem véletlen látni mindenfelé hatalmas terepjárókat. Hirtelen eszembe is jutott a trénerünk által mutatott videó, amely az izlandi utak veszélyeire hívja fel a figyelmet emészthető formában tálalva. https://www.youtube.com/watch?v=TGfePqVJE-U

Utunk hátralévő része egy síkságon vezetett, amelyre úgy jutottunk, hogy levágtunk pár kanyart a kijelölt ösvényből. Érdekes felszínformákkal találkoztunk: minivulkánok, hasadékok és megkövült lávafolyamok. Izland, ahol a hegyek születnek- futott át az agyamon. 

A puha mohaszőnyeg kihagyhatatlan pihenési alkalmatosság

Hullafáradtan, kimerülten értük el az utat, amely egyébként a Gullfoss vízeséshez vezet. De az majd egy másik akció lesz. Nagy puffanánással landolt a hátizsák az autópihenő aszfaltján, ahova éppen kilyukadtunk. Hihetetlen mázli, ami ezután következett: az első autó, amelynek intettünk, megállt. Egy kanadai lány, Natalie, vezette, aki, mint megtudtuk, 16 napos roadtrippen van épp és hétfőn utazik haza. A mázli másik fele az volt, hogy ő is Reykjavikba tartott. Egy percet sem vártunk a fuvarra. Amire szeretném felhívni a figyelmed, az a tendencia, ami ebből a röpke kirándulásból látszik körvonalazódni: habár az izlandiak kedvesek és segítőkészek, három megálló autóból egyik sem volt az. Persze egy alkalomból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de azért elgondolkodtató.

A következő napok a táborra való felkészüléssel valamint a túrafelszerelés tisztogatásával fognak telni. Legalábbbis terv szerint, de ki tudja ;)

1 Tovább

SEEDS Training Day 1.

A mai nap valóban sorra került az első SEEDS-es tréning. Maga a talákozó nem tartott sokáig, talán két órás volt maximum. Ebben a két órában azonban nagyon sok hasznos információ elhangzott.

Végre felvilágosítást kaptunk azokról a dolgokról, amelyeket már más-más beszélgetésekből néha elcsíptünk. Így megtudtuk, hogy a SEEDS alapvetően két csoportra osztja a táborait. Vannak a SEEDS által hosztolt táborok és vannak azok a táborok, ahol a hoszt lehet egy farmer, egy másik szervezet, magánember vagy akár települési önkormányzat.

A SEEDS táborai alapvetően a Fotómaraton és az Environmentally Awar workcamp. Ezek a táborok főként Reykjavikban kapnak helyet. A fotómaraton során a táborban két vezető van, az egyik egy profi fotós, aki különböző workshopokat rendez, melyek során a fotózásról tanulhatnak az önkéntesek. A tábor végén a munkáikat kiállítáják a helyi ökohostelben. A másik vezető a workcamp leader, aki a különböző programok lebonyolításáért és szervezéséért, valamint  főzési és takarítási beosztásért felelős. Ilyen leaderek utóbbiak leszünk mi is. Az awar táborban a felállás hasonló, annyi különbséggel, hogy ott a fotós helyett egy buzgó környzetvédő szervezi a programokat, amelyek sokfélék lehetnek, a szemétszedéstől kezdve az újrahasznosítás témájáig bármi.

Ezen táborok alatt a SEEDS kínál pár kirándulási lehetőséget is az önkénteseknek. A népszerű Golden Circle mellett még lehetőség van elmenni a déli országrészre megtekinteni a csodaszép, de veszélyes fekete homokos tengerpartokat és a káprázatos vízeséseket.

A többi tábor, amelyeket nem a SEEDS hosztol, többségében Reykjavikon kívül vannak. Ezek témája változatos. Van organikus répafarm, birkafarm, lovarda, nemzeti parkban faültetés, stb... Igazából ezekre várunk és vágyunk, hogy eljuthassunk a sziget távoli pontjaira is.

Ekkor jött a meglepetés. Miután Sóley, a trénerünk elmesélte mindezt, hozzátette, hogy ő már fejben be is osztott bennünket az első táborainkba. Mondókáját azzal kezdte, hogy először párhuzamosan fogunk dolgozni már betanult táborvezetővel, hogy elsajátíthassuk a munka csínját bínját. Sokk: kivéve én. Engem egyből a répafarmra küdenek két hétre tök egyedül, mert úgy gondolják képes leszek megbírkózni a feldadattal és sajnos másképp nem is tudna beosztani. Túl nagy stressz? - kérdezi Sóley. Á, dehogy! - mondom - csak épp lila f.....m sincs, hogy mit kell csinálni :). De megnyugtatott, hogy majd elmondja nagyjából. 

Persze ettől függetlenül nekem is készülnöm kell erre, de szerencsére az elmúlt héten egy csomó jó játékot tanultunk, amelyek biztosan érdekesek lesznek azoknak az önkénteseknek is, akiket vezetnem kell. Április 20-án vágok neki a nagy kalandnak, szurkoljatok. Egyébként már az is átfutott az agyamon, hogy ha már egyszer ott járok Vík környékén, ahol a farm található, akkor végigbattyogom az egyik legnépszerűbb túrát, a Laugavegur Trekkinget, de nem négy, hanem 3 nap alatt, mert vissza kell érnem a következő tábor kezdetéig. (https://guidetoiceland.is/book-holiday-trips/laugavegur-trekking-4-day-tour)

Ebéd után úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk a tőlünk 500 méterre taláható Perlan víztárolót, amely Reykjavik számára szolgáltatja az ivóvizet. Öt nagy tartályban tárolják a nedűt, amely köré egy látogatóközpontot és kilátót építettek. No meg persze egy kacsalábon forgó éttermet, amelyben aranyáron adják az ételt. Nnem is csoda, hogy csak öltönyös úriemberek ültek az asztaloknál.

Kívülről semmi érdekes, igazából belülről sem

Ami viszont nagyon szuper, az az, hogy a komplexumhoz tartozik egy körpanorámás kilátó, ahonnan csodálatos rálátás nyílik a környező hegyekre, köztük a már megismert Mount Ejsa-ra is, a közeli reptérre és az óceánra. Itt elidőztünk egy kicsit, mivel szép napsütéses időnk volt.

Nem rakhatok fel sok fotót, ezért a repülő és a hegy egy képen szerepel :)

Miután jóllaktunk a kilátással, úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk a parkot, amelyben gyakorlatilag a víztározó is helyet kapott. A parkban van egy mesterséges gejzír is, amelyet valamilyen banális hiba miatt nem kapcsoltak be a tiszteletünkre. Továbbá itt található a temető is, amelyben sok-sok érdekes dolgot láttunk. Számomra üdítő érzés volt elsősorban az, hogy a temetőben is szelektálnak. Külön válogatják a műanyag és üveg mécseseket, valamint a komposztálható zöldhulladékot. A gyűjtőkből körülbelül 50 méterenként volt egy-egy. Sajnos otthon ez nem így megy, hanem minden megy vegyeshulladékként vagy a lerakóba vagy helyben elégetik...

Ezenkívül érdekes volt látni a névképzés szabályait a fejfákon (valójában fejkövek). Nincs külön vezetéknév, hanem az apa keresztnevéből képzik azt. Egy lesz valaki Erik fia Erik (Erik Eriksson) vagy Omar lánya Sóley (Sóley Omarsdottir). Emellett nagyon izlandi szokás, hogy sírkőnek a bazaltorgonák darabjait használják fel.

A legmenőbb a bio fűnyíró

Utunk a tengerparton folytatódott, ahol éppen apály volt, így láttunk pár tengericsillagot, kagylót és hínárt. Mivel szép napos idő volt, ezért tartottunk egy rövid sziesztát a parton, ahol megbeszéltük, hogy a következő két napra tervezett tréninget szeretnénk egy nap alatt letudni, ha tréner is beleegyezik, így lesz két szabadnapunk, amelyet utazással töltenénk, hogy végre megpillanthassuk az északi fényt. Erre egyébként az előrejelzés szerint nagy esélyünk van csütörtök este, ha kicsit északra megyünk.(http://en.vedur.is/weather/forecasts/aurora/)

Termékeny pillanatok

3 Tovább

SEEDS Training Day 0.

A mai napon a fogadó szervezetünk (SEEDS, https://www.seeds.is/ ) tréningjén vettünk részt. Vagyis vettünk volna, ha tartják magukat a megadott menetrendhez. De azért így sem unatkoztunk.

Minden hétfőn 10 órakor van gyűlés az irodában, amikor mindenki beszámol a múlt hét eseményeiről. Ezek a beszéletések hasznosak az újoncok számára, mert nagyon sok mindent tanulhatunk belőle. A Kolumbiából származó Oscar, a szervezet gazdasági vezetője, ilyenkor beszámol, hogy kikkel sikerült felvennie a kapcsolatot és mit tudott bizniszelni velük. A gyűlést egyébként Sóley (akinek a neve Boglárka izlandiul) vezeti. Nem mondanám, hogy túl szervezettek, de elég jól csinálják, hiszen 10 éve ezzel foglalkoznak.

A hétfő egyébként a bevásárlás napja, amikor Imanol, a spanyol önkéntes, elmegy bevásárolni a helyi boltba az általunk összeállítot lista alapján. Ez úgy működik, hogy hetene kétszer kell készítenünk egy listát, hogy mire van szükségünk. Persze nem kívánhatunk bármit, hanem egy előre megadott kínálatból csemegézhetünk. Ha azon felül szeretnénk valamit, akkor azt magunknak kell megvennünk. A lista egyébként elég sokrétű, úgyhogy nincs hiányunk semmiben. 

A mai nap elmentünk Imanollal shoppingolni a helyi legolcsóbb árhuázba, a Bonusba. Persze az olcsóság relatív és egy magyar számára álszentségnek tűnik a perselymalaccal reklámozni a céget miközben 1 kg csirkemellfilé közel 5000 Ft. A hús nagyon drága, kivéve a birkahúst, mivel az Izland fő húsforrása. Ők a barinak minden részét felhasználják, így esett, hogy szembetaláltam magam egy fagyasztott birkafejjel, miközben nézelődtem.

Csíííz...

Napközben megtudtam pár érdekességet a helyi hulladékszállításról. Először is azt, hogy az önkormányzat által biztosított hulladékszállítás mellett magánvégek is foglalkoznak a hulladék begyűjtésével. Természetesen minden háznál van szelektív gyűjtő, többféle, és vegyes hulladék gyűjtő. 

A szelektív gyűjtőkért a hét különböző napjain külön-külön jön a kukásautó. Most jön a java: a kukásbácsi megnézi, hogy a kuka tulajdonosa, amit vonalkód alapján azonosítanak, megfelelően szeparálta-e a hulladékot. Ha nem, akkor felvilágosítást adnak a hulladékgyűjtés szabályairól az adott delikvensnek. 

Sajnos egyébként az izlandiak nagyon sokat szemetelnek, mint azt már a legelső posztomban is említettem. Az utcán hagyott autóalkatrészből össze tudnánk rakni a saját autónkat és azzal utazni :) Emellett a komposztálás itt nem elterjedt módszer, aminek talán az az oka, hogy hideg van és emiatt lassabban bomlik le az organikus hulladék. Az önkéntesek lakta épületben sem komposztálunk, de a mai beszélgetésen említettem Oscarnak, hogy szívesen ötletelek és aktívkodok kicsit, ha támogatja a dolgot. Természetesen a válasz igen volt, úgyhogy a hétre megcsináltam a feladatomat.

Szemét, szemét, szemét...komolyan nem értem a helyieket

Nem környezetvédelmi témájú észrevétel, de mindenképp az oktatás színvonaláról tesz tanúbizonyságot az a dolog, amit ma láttam a városban tett sétám során. Egy srác, este 8-kor épp a saját gitárját készítette a helyi technikai suliban. Az izlandiak egyébként élnek-halnak a művészet minden ágáért és úgy tűnik, hogy ezt tudatosan bele is nevelik az emberekbe.

Messziről úgy nézett ki, ahogy kell, bár még van dolga szegénynek

Persze láttam mást is, nem csak szemetet és buzgó rockereket. Itt, miközben otthon már a nyár kopogtat, esténként a hőmérséklet még fagypont alá megy és napözben sem haladja meg a 7 fokot. Emiatt van egy kis fáziseltolás az élővilág éledésében az otthonihoz képest. Mondhatjuk azt, hogy itt még csak a krókuszkorszakban járunk. Emellett most nyílik a barka (vagy valami olyasmi) és kezdenek kihajtani a tulipánok. Várom már nagyon, hogy kizöldüljön minden és végre megmutassa Izland az igazi szépségét.

Szemetgyönyörködtetőek tavasz hírnökei

0 Tovább

Mount Esja

Miután tegnap úgy láttam, hogy a mai napra remek idő ígérkezik, kitaláltam, hogy meglátogatom a Reykjavik közelében található népszerű kirándulóhelyet, a Mount Esja-t. A hegy busszal 40 percre van a várostól, a jegy 420 ISK-ba került odafelé. 

Korán keltem, hogy legyen időm reggelizni és csinálni magamnak egy szendvicset. Szükségem is volt az extra időre, mivel a pályaudvaron volt egy kis kavarás, de szerencsére minden megoldódott. Reggel 8-kor, mikor kiléptem az ajtón, csodálatos napsütés és szélcsendes idő fogadott, bár kicsit hűvös volt. Ekkor egy pillantra átfutott az agyamon, hogy lehet kicsit túlöltöztem. Ez később be is igazolódott. Bár kicsit úgy vagyok vele, hogy az inkább több legyen, mint kevesebb, hiszen az utóbbin nem tudok segíteni.

A busz a Straeto internetes menetrendje szerint 8:40-kor indul a BSI pályaudvarról. Gondoltam megerősítést kérek az információnál, nehogy balgaságot csináljak. Meglepetésemre a hölgynek fogalma sem volt, hogy miről beszélek. Na mondom, ez jól indul. Futottam egy kört a pályaudvar körüli megállókban, hátha valahol felfedezem az 57-es busz megállóját. Negatív. 8:35, még egy próba az infopultnál. Szerencsére előkerült egy srác, akinek rémlett valami olyasmi, hogy az 57-es busz valóban meg szokott állni a pályaudvarnál. A kavarás oka egyébként az volt, hogy erről a pályaudvarról a Reykjavik Excursion buszai indulnak, míg az 57-es busz a Straeto cég busza. De hoppá, a srácnak igaza volt, tényleg jött a busz, de ez sehova nem volt kiírva. Lényegtelen, innen sima út volt a célig. 

A megálló neve, ahol leszálltam a buszról, az Esjuraetur, amelytől 50 méterre található az Esja Hiking Center, amely most még nincs nyitva. A túrám a legnépszerűbb útvonalon vezetett, amelynek célja elsősorban a Steinn, azaz Szikla elérése volt. Annál feljebb már kicsit komolyodik a dolog, amellyel én is szembesültem. 

Van egy mondás, miszerint, ha eltévedsz Izlandon az erdőben, akkor csak állj fel

Az út egy ponton elágazik, jobbra hosszabb és könnyebb, balra rövidebb és mocsarasabb részeken mehetünk a Steinnig. Én jobbra indultam, mert az volt a tervem, hogy egy nagy kört teszek, amely a Steinnen túlhaladva teljesen felér a csúcsra, majd egy más útvonalon visszatér. Emiatt a könnyebb utat választottam, hogy ne fáradjak el. 

Ahogy egyre magasabban jártam a kilátás is egyre szebb lett. Előbukkant Reykjavik városa és a távoli hegyek, valamint gőzerőművek eregette felhőcskék is. Elég sokan voltak, főleg helyiek. A turizmus még nem indult be, de már csak hetek kérdése, ezért a helyiek kihasználva a jó időt felkerekedtek. Volt olyan, aki futott felfelé. Minden tiszteletem az övé. Aztán egyszer csak azt láttam, hogy az emberek jégcsákánnyal és hágóvassal húznak el mellettem. Gondoltam túlaggódják a dolgot, hiszen már tavasz van, nem lehet olyan rossz a helyzet odafenn. A Steinnig semmi probléma nem volt, a csodás kilátás kárpótolta fáradalmaimat.

Csodás érzés először találkozni Izland hegyeivel testközelből

A Steinn körülbelül 730 méter magasan van, ahonnan még 200 méter a csúcs. A Steinnél töltött 10 perces pihenőm után neki is vágtam a csúcsnak. Szomorú sztori, de félúton megszólalt bennem a vészharang, hogy amit most tenni készülök, az nem vicc. A téli hótakaró maradványán kellett volna feljutni a csúcsra, melyet én egyszerűen túl csúszósnak találtam hágóvas nélkül és nem mertem tovább menni. Hallottam a fülemben a trénerünk szavait, amint azt mondja, hogy vegyük komolyan a veszélyeket Izlandon. Előttem haladt egy lány, akinek nem volt semmi extra felszerelése és úgy tűnt számomra, hogy ő félelem és különösebb küszködés nélkül felment, de én meggondoltam magam és félúton megfordulva visszatértem a Steinnhez. Talán a mai nap én voltam az egyetlen, aki nekivágott és visszafordult. Ez van. Miután elindultam lefelé sokat gondolkoztam, hogy a gyávaság szólalt meg bennem vagy a bölcsesség, de aztán vállon veregettem magam, hogy ez utóbbinak kellett lennie. 

A lefelé út könnyű volt, leszámítva, hogy az olvadó hó miatt bokáig jártam a sárban. Szerencsére az utolsó hófolt után, ahol a bakancsomat le tudtam pucolni, már száraz volt a terep, így végül tiszta lábbal toppantam a buszmegállóba. Akkor láttam meg az egyik srácot, aki odafent csurom vizesen haladt el mellettem lefelé jövet. Épp szárítgatta a ruháját és a sprotcipőjét. Odamentem hozzá megkérdezni, hogy rendben van-e. Semmi baja nem volt és, mint kiderült, Fehéroroszországból származik. Büszkén mesélte és mutatta fotóit, amiket fenn a csúcson csinált, majd a videót, ahogy a hómezőn seggen csúszva szlalomozik lefelé. Igen, azon a hómezőn, ahol én megfordultam. Na ennyit a vállveregetésről....betojtam, ennyi. 

A hegy lábánál már színesebb élővilággal találkozhatunk

Kis pihi után szomorúan konstatáltam, hogy még két órát kell várnom a buszra. Miért nem stoppolok? - kérdezi az újdonsült barátom. Hát...,mert nyúl vagyok!- gondoltam magamban. De nem lehetek egy nap kétszer nyúl, úgyhogy elbúcsúztam tőle és a parkolóban egy gyors kérdezz-felelek után már úton is voltam Reykjavikba egy idős házaspárral, akik szintén megjárták a csúcsot. Nagyon kedvesek voltak és örültek, mikor mondtam, hogy önkéntesként vagyok itt. Reykjavik külvárosában tettek ki, ahonnan haza tudtam sétálni, így megspóroltam 420 ISK-t. Ez persze nem sok, de mivel ez volt életem első stoppolása, nem csak azt a kis pénzt spóroltam meg, hanem sokkal többet nyertem: tapasztalatot!

Jól elfáradtam mire hazaértem, de megérte, még ha nem is mentem fel a csúcsra. Nyáron lesz időm eljutni oda mégegyszer, amikor kicsit könnyebb lesz a terep és akkor valószínűleg már üde zöld lesz minden.
 

A holnap nap folytatódik a tréning. Ezúttal a fogadó szervezet, a SEEDS fog nekünk tréninget tartani, ahol remélem végre sokat megtudhatunk majd a leendő feladatainkról és a beosztásról, stb.

0 Tovább

Onarrival Training  day 4-5.

Az utolsó két nap eseményeit egy posztban osztom meg veled, mivel igazából csak másfél napot jelent összesen, hiszen szombaton délben búcsút vettünk a trénerektől.

A pénteket bemelegítésnek egy kis kóstolóval kezdtük, amely során megismerkedhettünk az alapvető izlandi kifejezésekkel. Hát, nem biztos, hogy ez lesz a kedvenc nyelvem, nagyon nehéznek találtam a kiejtést. A magyar nyelv nehéz, de van rosszabb is, mint kiderült.

Miután feléledtünk a sokkból, végigfutottunk azon, hogy milyen érzelmi hullámvasút várhat ránk az ittlétünk alatt. Alapvetően 4 szakaszra lehet ezt osztani:

1, Mézeshetek

Az a szakasz mikor az ember még úszik a dopaminban, hiszen élvezi az új környezetet, az új kultúrát, stb.

2, Ellenségeskedés

Amikor az ember kezdi megszokni az új kultúrát és mivel az eltér az övétől, elkezd bosszankodni ezen.

3, Felépülés

A bosszankodás után előbb-utóbb megszokod a környezeted és kezded átvenni a helyi szokásokat, a humorod is visszanyered.

4, Otthon vagyok

A teljes megszokás és beilleszkedés szakasza, olyannyira, hogy az eredeti kultúrális környezetet is képes vagy kritizálni.

...és van egy 5. is: Az újra otthon szakasz, amikor ismét hazatérsz és a saját kultúráddal újra átéled az előző négy szakaszt.

Természetesen ezt mindenki másképp és más iddőben éli meg. A folyamathoz hozzá is lehet szokni, ha az ember sokat utazik. Felhívták a figyelmünket, hogy ha enyhíteni akarjuk a tüneteket, akkor alakítsunk ki magunknak egy otthonos környezetet, építsünk fel egy napi rutint, továbbá a legfontosabb, hogy tartsuk a kapcsolatot a többiekkel, akik bármikor kisegítenek bennünket, ha szükségünk van rá.

Érdekes lesz megfigyelni, hogy mikor lépek át egyikből a másikba

Ezután beszélgettünk kicsit a YouthPassről, annak hasznáról és elkészítési módjáról. Sok hasznos tanácsot kaptunk, hogy hogyan készítsük el. Még egy kérdéssort is kézhez kaptunk, melynek segítségével könnyeben tudjuk majd elkészíteni a YouthPass ránk eső részét. 

A délután további részében gyakorlatilag beszélgettünk a jövőnkről, a projektről, játszottunk pár játékot, melyekkel bármikor felfrissíthetjük magunkat és a csapatot. A pogram végén pedig az egyik trénerünk bevezetett bennünket a meditáció világába egy kicsit. Nagyon érdekes volt. Számomra ez volt az első alkalom, hogy megpróbálkoztam a meditációval, ezért természetesen nem sikerült teljesen ellazulnom, de ettől függetlenül nagyon elgondolkodtató volt. A meditáció alatt egy utazást tettünk, mely során először elhagyuk a földet és a jelent, majd visszatértünk egy 5 évvel későbbi földre, ahol találkoztunk önmagunkkal. Az 5 évvel bölcsebb énünktől kérdezhettünk és beszélgethettünk vele arról, hogy hogyan érte el azt, amit elért és mit kell tennem hozzá, hogy én is elérjem és olyan legyek, amilyennek elképzelem őt. Nagyon érdekes volt és meglepő módon az emberben ott vannak a válaszok mindenre, tudja nagyon jól mit kell tennie, de hajlamos elnyomni ezeket a gondolatokat.

Az este folyamán megtartottuk a búcsúpartinkat, amely alacsony költségvetésűre sikerült a trénereink jószándéka és a szlovák önkéntes pálinkájának jóvoltából. Megismerhettük egymás zenei ízlését, majd mikor a véralkohol-koncentráció elérte a kívánt szintet, akkor nekivágtunk a városnak. Sokat gondolkoztam, hogy le merjem-e írni, hogy egy melegbárban kötöttünk ki végül, amelynek neve KiKi. Természetesen a bárt nem csak melegek látogatják, hanem hagyományos értékrendű emberek is, akik a kiváló zene miatt mennek oda, így történt ez velünk is. Nagyon jót buliztunk! Egyébként a trénereinktől megtudtuk, hogy Izlandon a tavalyi melegfesztiválon közel 40000-en vettek részt, amely a 326000-es lakossághoz képest igen magas arány. Ennek oka valószínűleg az elszigeteltségből fakad.

A következő nap délelőtt egy kicsit nehezen indult, de hála a trénereink szociális érzékenységének, semmi komolyat nem csináltunk. Mutattak két módszert, amelyekkel a saját fejlődésünket é céljaink eléréséhez szükséges utat tervezhetjük meg magunknak. Az első az Életkerék, mely 8 részre osztja az ember igényeit, és 1-10 skálán pontozhatja, hogy éppen mennyire érzi elégedettnek magát az adott résszel kapcsolatban. A cél, hogy a kerék ne döcögjön, azaz próbáljuk meg kiegyenlíteni az eltérésket.

Persze, ha valahol szeretnénk fejlődni, az nagy eséllyel azt jelenti, hogy máshonnan el kell venni

A másik eszköz egy nagyon egyszerű eszköz. Ez egy nyíl, amely az elérni kívánt célra mutat. A nyíl baloldalán helyet kapnak a motivációim, amelyek segítenek elérni a célomat, a források, amelyekre szükségem van. Ez lehet internet, egy személy, egy könv, bármi. A nyíl alatt hegyek vannak, amely a várható akadályokat szimbolizálja. Roppant egyszerű, de nagy segítség végiggondolni, hogy mire van szükségem, milyen fázisokra kell osztanom a folyamatot és mire számíthatok a célom felé vezető úton.

Roppant egyszerű vizuális útmutató

A tréninget egy kis rituáléval zártuk, mely során egy körben ülve mindenki elfújta a saját gyertjáját. Előtte azonban kellett mondani valamit, amely lehetett egy mondat, vagy egy szó, amellyel összegezte az érzelmeit a tréninggel kapcsolatban. Én azt találtam kiemelni, hogy ráéreztem, mennyire fontos szocializálódni, ha az ember túl akarja élni külföldön, nem szabad a takaró alá rejtőzni.

Most megyek alduni, fárasztó hét volt. Holnap az Esja nevű hegy tetejéről jelentkezem majd. Az idő remeknek ígérkezik, így végre küldhetek Neked pár szép tájképet is. 

0 Tovább

Greenways

blogavatar

Kedves Olvasó! Ez a blog az 5 hónapos izlandi kalandozásom naplója és az út során megismert környezetvédelmi ötletek, valamint az azokkal kapcsolatos gondolatok memoárja.

Utolsó kommentek