Greenways

A 3. napuk a tréningen fárasztóra sikerült. A reggeli után rászabadítottak minket a városra. Persze azért kaptunk pár instrukciót. Négy helyszínt kellett meglátogatnunk. Először egy igazi izlandi háztartást nézhettünk meg belülről, amelyről kiderült, hogy az egyik trénerünk saját lakása. Majd a Harpa-t, mely nemcsak Reykjavik, de egész Izland legkiemelkedőbb kultúrális helyszíne és csomópontja. Azon kívül, hogy rendkívül színvonalas előadásoknak és programoknak ad helyet, architektúrája is egyedi: az épület homlokzata hatalmas üveglapokból áll, mely a nap folyamán mindig más színben pompázik és a fények különös játékát nyújtja az látogatóknak. Éjaszakántként állítólag az északi fény színeiben pompázik, ehhez azonban még nem volt szerencsém.

Különleges élmény a Harpa belsejében időzni

A következő állomásunk a City Hall, azaz a városháza volt. Itt sokat megtudhattunk az éppen regnáló kormánypártokról. Maga az épület a Tjörnin tó partján, ill. abban helyezkedik el. Nagyon impozáns, modern épület. A tó pedig nyaranta a városiak kedvelt strandolóhelye. 

Szép időnk volt a városnézéshez

Ezután a tengerészeti múzeum következőt, mely nagyon érdekes volt. Egy finom izlandi halászlé után lehetőségünk volt meglátogatni egy, a partiőrség által leselejtezett és felajánlott cirkálót (azt hiszem). A neve Odin. A dolog különlegessége abban állt igazán, hogy mindent megtapizhattunk, gyakorlatilag nagyon kevés dolog volt kötéllel elzárva a látogatók elől. Tekerhettük, kapcsolhattuk, mozgathattuk, amit csak akartunk. Még Annát, a hosszú ideje kómában fekvő beteget is lélegeztethettük az orvosiban. Szegény elég rossz bőrben volt.

Mindenki élvezte, hogy volt időnk és lehetőségünk alaposan körbenézni

A végső megállónk a Hit Husid volt, amely egy közösségi ház a város szívében, amely egyben az egyik trénerünk munkahelye is. Nem akármilyen közösségi házról van szó, sokkal több annál. Amellett, hogy bárki bármikor (a nyitvatartási órákban) beülhet netezni vagy inni egy kávét ingyen, különböző programokat és bemutatkozási lehetőségeket kínálnak a helyi fiatal és sérült művészeknek. Ezen kívül felvilágosító órákat adnak a helyieknek a szexről, drogról, alkoholról. Továbbá az épület bármelyik termét ki lehet bérelni INGYEN, ha valaki szeretne egy kis összejövetelt tartani vagy épp egy táncórát. Tehát megteremtik a lehetőséget és az infrastruktúrát is a művészlelkek számára. Aki erre jár feltétlen beszélgessen velük egy picit. (http://hitthusid.is/en/)

Éppen 4 óra volt, mikor itt végetünk és ha már egyszer itt vagyunk 50 méterre az éppen kezdődő tüntetéstől, amely a Panama botrány miatt (félig) lemondott kormányfő ellen irányult, akkor miért ne segítsünk be kicsit a helyieknek. Így esett, hogy eljöttem Izlandra átesni életem első tüntetését. Érdekes volt látni, hogy mennyire nyugodtan viselkednek a helyiek. Hoztak maguknak hordót és dobokat, volt aki egy füstjelzővel adott hangot elégedetlendégének, volt aki vadászkürttel, de senki nem kezde el felszedni a térkövet, mint ahogy z kicsit délebbre és kicsit keletebbre szokott menni. Ez már a negyedik tüntetés volt egymás után, amely jól mutatja, hogy az emberek politikailag elég aktívak.

A hangszórós hölgy 5 perce még előadást tartott nekünk a közösségi házban

Persze 10 perc elég volt a hangzavarból és különben sem nézik jó szemmel az idegeneket egy tüntetésen, ezért miután kiéltük katasztrófuraturista hajlamainkat elindultunk hazafelé gyalog a tengerparton. A közelgő hidegfront miatt gyakorlatilag jól laktunk porral mire hazaértünk de út közben csodás látványt kínáltak a távoli havas hegyek.

Szép kilátással zártuk ezt a fárasztó napot

A mai napon újabb önismereti kalandokba keveredtünk a trénereink jóvoltából. Emellett jó kis csapatépítő játékokat tanultunk, melyek a későbbiekben hasznosak lesznek. 

A napot egy gyors ismétléssel kezdtük, épp mint régen a töriórán. Egy kifeszített fekete lepedő két oldalán helyezkedett el a ketté osztott csapat, körülbelül egy méterre a lepedőtől a földön ülve, úgy hogy a másik oldalról ne lássák. A következőkben egy-egy ember továbbra is takarásban közvetlenül a lepedő mögé lopakodott és ott foglalt helyet. Amikor a lepedőt a két tréner hirtelen leengedte, a lehető leggyorsabban hangosan ki kellett mondani a másik oldalon ülő nevét. Ne gondold, hogy könnyű volt! Meglepő, hogy 4 nap után még mindig nem jut eszembe első blikkre a másik neve.

A következő taszk már egy kicsit komolyan jelleget öltött és elkezdtük a "valódi" EVS tréninget. Ez abból állt, hogy három különböző cetlire fel kellett írnunk, hogy mit várunk a tréningtől, mit várunk a trénerektől és mit tudunk adni mi a csoportnak. Érdekes ötletek jöttek, elsőre az ember csupa komoly dologra tud csak gondolni, mint például a leendő feladatainkkal kapcsolatos ismeretek átadása, stb. De ezek mellett olyan fontos dolgok hangzottak el, mint például a rugalmasság és toleranciai felénk, hiszen különböző tudással és háttérrel érkeztünk ide. 

Ezután, egy kávészünet beiktatásával, kimentünk kicsit, hiszen itt Izlandon minden másodpercnyi napfényt be kell gyűjteni. Ezzel kapcsolatban szeretném megemlíteni a trénerünk mondását, miszerint:

 Ha nem tetszik az időjárás Izlandon, akkor várj 15 percet!

Kellemes másfél órát töltöttünk a szabadban, csupa olyan játékot játszva, melynek célja a bizalom felépítése a másik iránt és a csapatmunka fontosságának hangsúlyozása. 

Bizalomépítő játékok:

1, Az első ilyen játék az volt, hogy 3 csapatra osztottak minket, majd mindegyik csapat kapott egy egy városnevet. A későbbiekben ezt a városnevet felhasználva kellett a csapattársat egy aknamezőn irányítani. Kis nehezítés, hogy csak ezt az egy szót használhattuk és a csapattárs semmit nem látott, mivel a szeme be volt kötve. Amit ebből tanultunk az természetesen egyrészt az, hogy akármennyire is bizonytalannak érzed magad a szemfedő miatt, bíznod kell a társadban, aki elirányít. A másik nagyon fontos hozadéka, hogy a lehető legnagyobb mértékben tisztázni kell az instrukciókat és azok jelentéseit, különben kaotikus lesz az eredmény. 

2, A második kicsit hasonlít a Bújj bújj zöldág c. hazai örökzöldre. Az itteni úgy néz ki, hogy a tréning résztvevői párokat alkotva egymással szemben állan és kinyújtják a karokat úgy, hogy az ujjaik éppen összeérjenek. 1 ember 10 méter távolságról nekifut a párok által alkotott folyosónak. A folyosót alkotó emberek az utolsó pillanatban felemelik a kezüket, hogy ne okozzanak sérülést a futónak. Egyszerűnek hangzik, de elég ijesztő nekiszaladni tiszta erőből a többieknek abban bízva, hogy elég gyorsan elveszi a kezét.

Akadt közönség is

A finom ebéd után, mely tökleves volt gyömbérrel fűszerezve, az EVS céljáról tanakodtunk közösen. Egyetértettünk abban, hogy az EVS egy kiváló nem formális tanulási lehetőség, mely során szociális és technikai készségeket is elsajátíthatunk. Mondok pár példát:

Szociális készségek:

- kommunikációs készségek fejlesztése idegen és az anyanyelvünkön egyaránt. Ez utóbbi talán nem olyan egyértelmű, de vegyük az én példám: elkezdtem írni ezt a blogot, amely sokszor késztet arra, hogy új szavakat használjak vagy másképp használjak, mint eddig.

- csapatmunka, csapatépítés, csapatvezetés

- komfortzóna átlépése: megtanuljuk, hogyan éljünk együtt másokkal; hogyan éljük túl kevesebből; hogyan fordítsuk hasznunkra a különböző helyzeteket.

- megtanuljuk, hogy felelősek vagyunk saját döntéseinkért

Technikai készségek:

- főzés! Az ember itt megtanul főzni magára és a többiektől is számos más trükköt sajátíthatunk el.

- IT skills: hogy maradjak a saját korábbi példámnál, elkezdtem ezt a bogot és ezzel már sok mindent tanultam, de ha belegondolok, akkor a jelentkezésnél használt programok is sok új tudást hoztak az életembe. Ilyen például a Photoshop is.

- természetesen nagyon sok mindent fogunk tanulni a projektjeink, workcampjeink témájáról. Ha organikus farmon kell majd dolgozni, akkor arról, ha fát kell telepíteni egy nemzeti parkban, akkor arról. Rengeteg ötletet meríthetünk a beszélgetések során a többiektől is.

- tervezés és rendszerezés: ó igen, szinte muszáj, ha az ember nem akar elveszni.

- stressz kezelése: sokszor váratlan helyzetekben fogjuk magunkat találni és ezt bizony kezelnünk kell anélkül, hogy mi kiborulnánk.

Rendszerezés: ez az egyik, amit tanulhatunk és ezt gyakoroltuk is azokon a dolgokon, amiket még tanulhatunk.

A következő feladat kívánt némi kreativitást tőlünk, pedig tök egyszerűnek hangzik: formázd meg gyúrmából azt az állatot, amely leginkább jellemez Téged az EVS során. Én a feketerigót választottam, igazából azért mert más nem jutott eszembe. Na jó, nem csak azért. Mint minden madár, a rigó is a természet madara, amely azonban az utóbbi időben nagyon jól alkalmazkodott a városi környezethez. Szeretnék én is ilyen jó alkalmazkodóképességgel hazatérni a programból. Továbbá tavasszal a rigónak van az egyik legszebb és legkoraibb éneke, amelyet a fenyőfák tetején ülve hirdet. Azt üzeni "Hé emberek, itt a tavasz, ébredejetek, a természet is éled!" Szeretnék én is ilyen jó hírvivő lenni, aki felnyitja az emberek szemét a körülöttük lévő környezeti problémákra.

Kicsit újra gyerekek voltunk és milyen jó volt :)

Vacsi után kártyáztunk egyet. Na persze nem akárhogy, elvégre tréningen vagyunk. A kártya neve: Strengths, az az Erősségek. Ki kellett választani 7 kártyát, majd addig cserélgetni őket, amíg a leginkább ránk jellemző erősségeket nem tartjuk a kezünkben. Baromi nehéz, hisz manapság hozzászoktunk, hogy mindig a gyengeségeinkről beszéljünk. "Ezt nem tudom, azt kellene tanulni, én erre nem vagyok képes..." Ráadásul, ha az ember arra vetemedik, hogy az erőséggeiről beszéljen, akkor hajlamos azokat lekicsinyíteni. Szóval érdekes volt, ajánlom mindenkinek: http://www.cappeu.com

Végül egy kicsit eltávolodva szeretném felhívni a figyelmed egy óriási ötletre. Persze én is és biztosan Te is hallottál már a CarSharing-ről, azaz az autó megosztásáról. Nem, nem az Uber-re gondolok, de az is valami hasonló. Mint mondtam korábban, most egy ökohostelben vagyunk, ahol az itt lakók felírhatják egy plakátra, hogy mikor hova mennek, vagy hova szeretnének menni. Szerintem nagyon jó kis ötlet, hiszen időt, költséget és nem utolsó sorban elégetett üzemanyagot spórolhatunk ezzel.

...és működik!

Aki kicsit mélyebben beleásta magát az EVS működésébe, annak nem újdonság, hogy a kiutazás előtt a hazai küldő szervezet tart egy tréninget, ill. a fogadó szervezet is a megérkezés után.

Így volt ez az én esetemben is. Az én küldő szervezetem a Fiatalok a vidékért egyesület (http://www.fve.hu/), amely gyakorlatilag egy nagyon kedves pár vezetésével működik. A kiutazás előtti tréning egy 1 napos meeting volt, ahol találkozhattam más önkéntesekkel is, akik éppen Máltára és Bulgáriába utaztak. 

Az izlandi tréning kedden délután 4 órakor kezdődött. Az első gondolatom az volt, hogy biztosan nem fogunk sok midnent csinálni, mivel ilyen későn már nem nagyon fér bele semmi. Tévedtem. Egy nagyon mozgalmas és tartalmas estét zártunk. 4 napot fogunk eltölteni a Reykjavik City Hostels-ben, ami egyébként egy ökohostel!

A tréning célja a csapat összekovácsolása és felkészítése a leendő feladataikra. A tréninget két izlandi freelance trainer tartja, teljesen ingyen. A hölgy közel 50 éves, tavaly lefutotta a New York maratont. Az úrról is kiderült, hogy nagy utazó.

Összesen öt játékot játszottunk, egy hosszabb vacsorával egybekötve. Alapvetően egy félkörben ülve helyezkedtünk el, előttünk egy táblával néhány instrukcióval. Először bugyutának hangzott mind az öt, kihozta belőlünk a gyereket, de végül mindegyik nagyon jól sikerült és sokat tanultunk belőle. Mind magunkról mind másokról. 

Az első játék a talán számodra is ismert zöld krokodil volt. Ez nem szólt másról, mint hogy egy szimpatikus zöld színű tollat a kezünkben tartva el kell mondani, hogy "Ez egy zöld krokodil", majd ezután fel kell sorolni mindenki nevét, aki előtted már elmondta, végül hozzá kell fűzni, hogy "Az én nevem XY", majd a tollat át kell adni a következő embernek. Egyszerű játék, de valóban megtanulja az ember a többiek nevét a végére, hisz nem akar beégni, hogy pont ő nem tudja :) Szerencsére abszolváltam a feladatot.

A játék végén mindenféle kommunikáció nélkül Abc rendbe kellett állnunk, így igazolván, hogy valóban megtanultuk egymás nevét. Persze ez is arra volt jó, hogy közben magunkban mondogassuk a csapattársak nevét, hiszen csak akkor tudunk sorba állni.

A második játék egy kis rövid szösszenet volt: verbális kommunikáció használata nélkül kor szerint kellett rendezni a tornasort. Érdekes volt látni, hogy hogyan oldjuk meg a feladatot testbeszéddel.

A harmadik játék során az volt a feladatunk, hogy a 9 önkéntes egy trénerrel kiegészülve két csoportra oszlott. Az egyik csoport egymásnak háttal leült a földre egy pici körben, míg a többiek velük szemben székekre. Ekkor jött a meglepi: le kellett rajzolni a másikat. Aztán mikor az ember épp kezdte felfedezni a másik arcán a jellegzetességeket, akkor az eddigi művet otthagyva tovább kellett menni a következő modellhez és folytatni az előző művész munkáját. Mindezt addig míg körbe nem értünk. Az eredmény leginkább Picasso munkáihoz hasonlítható. Ennek az egésznek az eredménye természetesen az volt, hogy mivel sokáig kellett nézni a másik embert, egy kissé oldódtak a gátláok egymással szemben.

Az alsó sor közepén, hidd el, én vagyok és nem a Gyűrűk ura tündekirálya.

A negyedik játék nem is igazán játék volt. Párokat kellett alkotni, de mivel páratlan számú tanonc van, ezért én egy hármas csoportba kerültem. A feladat az volt, hogy fél óra alatt gyűjtsünk információt a másikról egy beszélgetés során, majd mutassuk be őt a csoportnak a megszerzett ismeretek alapján. Ez a mi triónkban úgy működött, hogy valaki feltett egy kérdést, majd mindenki válaszolt rá. Próbáltam kreatív lenni, így a szokásos "mit dolgozol, mit tanulsz, honnan jössz" kérdéseken felül bedobtam a közösbe egy ilyet: Mire vagy leginkább büszke az életben? Nem semmi válaszok jöttek és ismét elég mély dolgokat éintettünk és valós képet kaptunk egymás valós személyiségéről és passióiról. 

Az ötödik játék kívánta a legnagyobb kreativitást mindannyiónktól. A feladat az volt, hogy a rendelkezésre álló papírokból, melyek között volt mindenféle színű, és a színes zsírkréták, ceruzák segítségével készítsünk egy öltözetet, amelynek segítségével bemutatjuk, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk, mit várunk az EVS programtól. Ez egy tök jó önismereti lecke volt számora: sajnos szembesülnöm kellett azzal, hogy abszolút nem vagyok kreatív és szégyenteljes módon elloptam az öltözék ötletét egy osztrák lánytól. Ezen változtatnom kell! Ha mindig másokat követek, akkor sosem leszek első!

Persze, hogy belepislantottam...

Lelkesen nézünk elébe a következő napnak, mely szintén mozgalmasnak ígérkezik. Ezek a játékok nem csak azt a célt szolgálják, hogy ez a kis csapat egymást megismerje, hanem példákat, ötleteket ad számunkra, leendő workcamp leader-eknek, hogy hogyan tudjuk feldobni majd az estéket a táborokban. Hogy milyen táborokról van szó? Hamarosan megtudod, egyelőre essünk túl a tréningen ;) Nem sokára újabb beszámolóval jelentkezek.

2016. április 3. ---> a nap mikor könnyek között elbúcsúztam az otthon maradtaktól és belevágtam életem talán legnagyobb kalandjába. Persze a jövőt az ember nem ismeri, akármennyire is szeretné.

Tömeg a reptéren; az utóbbi idők szörnyűségei miatt önkéntelenül nézelődünk és kerüljük a zsúfoltságot. A járat 13:55-kor indult, szóval 12:30-kor a biztonsági ellenőrzés után még bőven maradt időm, hogy felvegyem a kapcsolatot egy Szlovák lánnyal, akinek az uticélja ugyanaz: Izland.

Miután átestünk a formaságokon, mindketten egyetértettünk abban, hogy olyan gyorsan történt a projektkiírás majd a kiválasztás (EVS projekt, lásd előző poszt), hogy egyikőnknek sem volt ideje igazán felkészülni arra, ami itt ránk vár. Az az érzésem a mai napig, hogy ez egész valaki mással történik, nem velem.

Kellemes út volt, néhány kátyúval az úton. A tejfehér felhőkön kívül gyakorlatilag semmit nem láttunk, de azért Izland megmutatta magát az érkezésünk tiszteletére.

Nekem ez az látvány jutott a baloldali ablakból.

Az élet humora kegyetlen néha. Ha az ember ablak mellé szóló jegyet kap egy Izlandra tartó járaton, akkor áldozzon kicsit arra, hogy az az ablak a jó oldalon legyen és ne dőljön nyugodtan hátra a karosszékben. Persze nem panaszkodom, elvégre 5 hónapig nézegethetem a másik oldalt.

A megérkezés zökkenőmentesen indult: a busz időben és oda vitt ahova kellett. Furcsa dolog, hogy nem tudunk elég messzire menni az egyes nemzetek közötti viszályok, sérelmek elől: egy román sofőr fennhangon szidta korábbi magyar utasát, majd miután kiderült, hogy többedmagammal szintén magyarok vagyunk a buszon, nem győzött mentegetőzni. Persze ez után már szóba került Erdély is... Hihetetlen, hogy az emberek mennyire nem tudnak elszakadni a dogmáiktól.

Emlékszem egyszer egy balatoni vásári forgatagban elkeveredtem a szüleimtől és rendkívül meg voltam szeppenve. Pont ugyanezt éreztem mikor megérkeztünk a szállásunkra Reykjavikban, ahol 5 önkéntes fogadott minket, akik már hónapok óta itt vannak. Gyakorlatilag belecsöppentünk egy összeszokott csapatba, egy megszokott rutinba, szokások már elsimult tengerébe. 

Megszoksz vagy megszösz!-szól a mondás, nem véletlen. Legszívesebben elbújtam volna a takaróm alá (ha lenne) és sajnálgatnám magam. Tisztában vagyok vele, hogy az eddigi kényelmes életemet ezután meg kell osztanom akár 10 önkénetessel, és ez bizony nem lesz könnyű, de mindenképpen hasznos élettapasztalat.

Előfeszítésnek nevezik azokat a képzeteket, amelyekkel azokról a dolgokról rendelkezünk, amiről mások meséltek vagy hallottunk róluk. Így van ez Izlanddal kapcsolatban, vagy legalábbis Reykjavikkal. Nem felejtem el kollégám kérdését, miszerint miért ide jövök önkénteskedni, hisz az Izlandiaknak nincs szükségük az én környezetvédelmi tudásomra, tapasztalataimra, pláne nem segítségre. Sajnos az első séta a városban kiábrándító volt:

​Szemetelnek, nem kicsit!

Valószínűleg a problémák nagy részét a turisták okozzák, de ettől függetlenül  a városban meglepően sok környezetvédelmi hiányossággal találtam szembe magam. Ezek közül az egyik legmeglepőbb, hogy a komposztálás mennyire nem elterjedt módszer, ill. óriási mennyiségű étel végzi a hulladéklerakóban.

A mai napon elkezdődött az úgynevezett "On arrival training", mely 4 napos. Célja, hogy összekovácsolja az önkénteseket és segítsen felkészülni a leendő feladataink ellátására. Erről azonban a következő posztomban mesélek, de előzetesen elárulom, hogy egy nagyon izgalmas és tanúlságos napon vagyok túl, amely nem csak a többiekről adott új ismereteket, hanem önmagamról is.

Addig is egy kis csemege, hogy ne csak rosszat hallj Izland fővárosáról:

A város fölé magasodú hegyek fenséges látvánnyal ajándékozzák meg az ide látógatókat.

Kedves Olvasó!

Mielőtt belecsapnék a lecsóba, engedd meg, hogy kicsit megmutassam mi is van a kulisszák mögött. 

Egy Tolna megyei kis faluból származom, közel a Paksi Atomerőmű vonzáskörzetéhez. A környéken élők számára gyakorlatilag predesztináció, hogy az Erőmű munkavállóiként keressék kenyerüket. Így tettem én is. Közel 5 éve szorgos kis hangyaként hasítottam az uránt a bányában. Valami azonban mindig hiányzott.

Falusi gyerekként gyakorlatilag a földet túrva nőttem fel, zongoraóra helyett a helyi galambtenyésztőnél tengettem időmet. Valahol törvényszerű, hogy ezeket a dolgokat az ember megszereti és felnőtt korában soha nem fogja tudni nélkülözni. Pláne, ha az ember olyan szülői környezetben nő fel, mely számára nem rendszeridegen a világlátás. 

Így történt, hogy egy röpke 1 éves Finnországi kiruccanás során, mely eredetileg a villamosmérnöki kar éveinek látványos betetézésének indult, felfedeztem magamban a buzgó környzetvédőt. Nem tudom megmondani, hogy mi volt az az erő, amely egyszer csak arra késztetett, hogy iskolába menet arra vetemedjek, hogy a Finnek hidegtől turcsi orra alá dörgöljem, hogy ne dobálják el a szemetet.
 

Testközelben a természet Finnországban

Igaz, ez akkor még nem tudatosult bennem, így beleálltam én is a mókuskerékbe és hű hazafihoz méltón beléptem "A munkahelyre".

Káoszelmélet: egy pillangó valahol a megrebbenti a szárnyát, ami a bolygó másik oldalán hurrikánt okoz.

Így eszkalálódott bennem is az a reggeli eset a Finnekkel. 

Az utóbbi pár évben a tudatosság új szintjére léptem: a faluban immáron harmadik alkalommal került megszervezésre a Tavasz Nagytakarítás c. esemény, melyek közül az utóbbi kettőt én kezdeményeztem és szerveztem meg. 

2016 márciusában pedig kitört a hurrikán. Nem hagyott nyugodni a dolog, nem telhet el úgy az életem, hogy nem próbálom ki magam komolyabban a környezevédelem területén. Elkezdtem kutakodni, hogy milyen lehetőségek vannak az olyan későn ébredőknek, mint én. 

Ekkor bukkantam az EVS, azaz European Volunteering Service elnevezésű programra, mely az EU tagállokban élő államolgárok számára kínál 30 éves korig kiváló lehetőségeket arra, hogy önkéntesként próbára tegyék magukat. Elkezdtem hát utánajárni, hogy hogyan működik ez az egész. Ennek eredménye pedig az lett, hogy 2016 április 4-től eltölthetek 5 hónapot Izland csodálatos hegyei között. De erről már a következő posztban olvashatsz.

Amenniyben érdekel az EVS program, az alábbi linken részletesebben megismerkedhetsz vele angol nyelven:

http://ec.europa.eu/youth/programme/mobility/european-voluntary-service_en.htm

Vagy itt magyar nyelven:

http://www.yia.hu/oldal.php?szam=5