Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nyugatról keletre

Enyhe fáziskésésben van a blog a valósághoz képest. Legutóbb 11 napja írtam. Abból a 11-ből két nappal is meg tudnám tölteni ezt a posztot, de utol kellene érjem magam, ezért ebben a posztban hadd legyen a szerepem egy mesebeli figura, aki felvette a hétmérföldes csizmáját.

Legutóbb a norvég hősnél hagytam abba (http://greenways.reblog.hu/a-reformer), akivel a Photomarathon tábor első napjaiban találkoztunk. A kis csapat ekkor még épülőben volt. Félénk kis kérdésekkel tapogattuk egymás határait. De szerencsére hamar kiderült, hogy át kell nevezzük a tábort Photomarathonról Partymarathonra. A party jelzőt ezúttal nemcsak a bárokban eltöltött idő miatt kapta, hanem azért, mert az ökörködés és a jó hangulat napközben, munka közben, főzés közben, sőt még a tábor után is megmaradt. Csodálatos 10 napot tölthettem el csodás emberekkel, akik valószínűleg örökre bevésődtek a fejembe.

Talán a jó hangulathoz az is hozzájárult, hogy a SEEDS számos kirándulási lehetőséget kínált a tábor résztvevőinek. Az egyik ilyen a Norhtern Light, amit így szezonon kívül már nem igen ajánlunk számukra. Támadt azonban egy ötletem, hogy ajánljuk helyette a Glymur vízesést, mint új kirándulást (http://greenways.reblog.hu/hegyek-kozott-volgyek-kozott). Óriási sikerem lett vele, az egyik lány gyakorlatilag elsírta magát, annyira tetszett neki. Engem pedig büszkeséggel töltött el, hogy bevált az ötletem és adhattam én is valamit nekik.

EVS Izland Egilstadir önkéntes farm

Néhányuknak egészen új és különeleges kalandban volt részük a vízesésnél

Volt szerencsém néhányukkal eljutni egy bálnalesre is. Egy kicsit talán olyan érzésem volt azzal kapcsolatban, hogy szinte frusztráló mennyi túrista van már most Izlandon. Pedig akkor ott én is csak egy voltam a sok közül. Szerencsére azonban a jegyet féláron kaptuk, hiszen a SEEDS, mint környezetvédelmi önkéntes szervezet, segíti a bálnák védelmét információterjesztéssel és propagandával. Természetesen a bálnák nem maradtak el, és fél árért a szokásonál kétszer több bálna bukkant fel körülöttünk.

EVS Izland Egilstadir önkéntes farm

Néha azonban érdemes egy kicsit a másik irányba nézni.  

A bálnák helyét általában népes madársereg jelezte, akik próbálták elhalászni a megzavarodott halakat a bálnák feneketlen gyomra elől. A kirándulás 3 órán át tartott. A hajón rettentő erős volt a szél, amely természetesen nagy hullámokat vert, így sajnos az egyik lányon előjöttek a tengeri betegség kezdeti tünetei.

De hirtelen váltottunk hidegről melegre: miután visszaértünk a hajókirándulásról már pattantunk is az autóba, hiszen én voltam a sofőr a következő kiránduláson, amely a Reykjavíktól 45 kilométerre, Hveragerdi városkája közelében található fürdőhöz vezetett. Ez a hely arról híres, hogy a természetes hőforrások melegítette patakok egy kisebb folyót alkotva kínálnak tökéletes és ingyenes termálvizes pancsolási lehetőséget a kiéhezett turistáknak.

EVS Izland Egilstadir önkéntes farm

Éjjel 11 óra :)

Természetesen azért fotókat is készítettünk a táborba, hamár egyszer az volt a neve. Elvileg az önkéntesek fotóival készül egy kiállítás a BioParadis moziban, amelyet 1 hónapig tekinthetnek meg az odalátogatók. Ezúttal azonban beszálltam én is, hiszen én is szívesen töltöm az időmet fotózással, habár látva a többiek tehetségét elbizonytalanodtam, hogy tovább erőltessem-e a dolgot. Szerencsére azonban szívesen fogadtak maguk közt, így közösen álltunk neki kiválogatni 3-3 jó fotót az önkéntesek képei közül. Így 27 kép került végül a moziba.

EVS Izland Egilstadir önkéntes farm

Le a kalappal mindenki előtt

Elérkezett hát a búcsú ideje, ami egy házibuli formájában öltött testet. A spanyol önkéntesnek köszönhetően kitűnő Sangria is került a pohárba. Persze csak mértékkel, mivel az alapanyagok ára a csapat vagyonának felét elvitte. Ettől függetlenül elegendő volt ahhoz, hogy többekből előhozza eddig titkolt tánctudását, így aztán tanulhattunk orosztól bachatat, amerikaitól swinget és, hogy én se maradjak szégyenben, egy kis rock'n'roll alappal örvendeztettem meg a csapatot.

Másnap korán keltem, hiszen egyetlen napom maradt felkészülni a következő táboromra, a lovasfarmra, ahol elvileg faültetés a feladat. A Photomarathon csapattól egy levélben búcsúztam el, amit megírni sem volt egyszerű. De sajnos menni kellett tovább. Felhívták a figyelmem, hogy nehéz lesz megélni az összebarátkozás majd a búcsúzás hullámvasútját az öt hónap alatt. Tényleg az.

Az egyetlen pihenőnapom rohanással és kapkodással telt, így nem is sikerült mindent jól előkészítenem. Viszont nagy meglepetésemre az indulás napján reggel egy ismerős arc fogadott a találkozási ponton. A Photomarathon egyik résztvevője, az amerikai srác is jött a lovasfarmra. Volt némi kavarodás a SEEDS-nél az utóbbi időben, így gyakorlatilag az utolsó pillanatban tisztult le a résztvevők listája.

650 kilométeres vezetés várt ránk Reykjavíktól Egilstadirig, amely a sziget keleti felében, a legnagyobb erdősített területen található. Utunk az ország déli partján vezetett, néhány megállóval. Ismét meglátogattuk a Saeljalandfoss és Skógafoss vízeséseket, a Black Sand Beachet és a Glacier Lagoont. Ez utóbbi még ismerős volt számomra, de az ország ettől keletebbre fekvő része nekem is újdonságnak számított. 

Természetesen nem okozott csalódást. Djupavegur környékén csodálatos panoráma nyílik a keleti fjordokra. Ekkor már más vezetett, így volt időm gyönyörködni a tájban. A 939-es murvás utat használva levágtunk egy jó nagy kanyart az 1-es főútból. Ez az út felvezet 530 méterig, ahol gyakorlatilag még a tél uralkodik, de szerencsére az út tiszta volt.

EVS Izland Egilstadir önkéntes farm

A semmi közepén

Miután visszaértünk az 1-es főútra, már csak pár kilométert kellett vezetni és megérkeztünk a lovasfarmra. Hál' Istennek másnap csak délben kellett kezdenünk, aminek nagyon örültünk. Az elmúlt 4 napban elég sokféle feladatot végeztünk: kanapé összerakás, festés lakkal, festés feketével, festés pirossal, vízvezeték építés, szennyvíztartály telepítés, és egyéb nyalánkságok. Minden csak épp fát nem ültettünk még, pedig a tábor neve: faültetés egy lovasfarmon. Ehelyett ma ki kellett vágnom négyet... 

A mai napon ismét beigazolódott az a nézetem, hogy az izlandiakat nem igazán érdekli a környezetük. Mikor megkérdeztük őket, hogy hol moshatjuk ki a festéket az ecsetből, kapásból a patakra mutattak. Mi?!?! Ezután meg sem lepődtem, hogy a szennyvíztartály vízelvezető csövét közvetlenül a patakpartra telepítették. 

EVS Izland Egilstadir önkéntes farm

A lovakat még csak messziről láttuk  

Holnap szabadnap, amit termálfürdőzéssel és hegymászással kívánunk eltölteni. A farm mellett található a Sandfell hegy, amelynek teteje még mindig havas. Persze ez lefelé inkább vicces lesz, mivel viszünk fel magunkkal pár műanyag zsákot :) Ha túléltem jelentkezem!

0 Tovább

Mozgalmas napok

Pár napja nem írtam és hirtelen nem is tudom hol kezdjem. A hétvégénk mozgalmas volt, de azóta sem unatkoztunk. Vasárnap folytatódott a kirándulásunk a déli parton.

Az előző nap fáradalmait (http://greenways.reblog.hu/a-kek-otven-arnyalata) szerettük volna kipihenni, ezért úgy döntöttünk, hogy a vasárnapot Víkben és annak környékén töltjük. De csak miután jól kialudtuk magunkat.

Körülbelül 11 órakor érkeztünk a valószínűleg véletlenül városnak nevezett Víkbe. Alig 300-an élnek ott, persze nyáron a túristák megdobják ezt a számot. Autónkat a híres templomocska tövében hagytuk, innen indultunk utunkra. Először az Izlandon híres IceWear márka helyi gyáregységét látogattuk meg. Kicsit erős túlzásnak éreztem, hogy a plakáton ingyen gyárlátogatást kínálnak, miközben az egész annyiból áll, hogy a bolt részleg felől rá lehet látni a raktár és a gyártórészleg egy kis hányadára. Tipikus túristacsalógató.

Miután végigtapogattuk az összes puha gyapjúpulcsit, amelyeket kisebb vagyonért árulnak, elindultunk, hogy Reynisfjall tetejéről csodálhassuk meg a kilátást. A magaslat megmászása nem kíván különösebb erőfeszítést senkitől, mivel egy salakos út vezet a hegy tetejére. 

Izland EVS farming Vík Secret Pool Black Sand Beach Wrecked Airplane European Volunteering Service

Habár Izladon a csodás panorámák folyamatosan lekötik a figyelmünket, néha érdemes a lábunk elé is nézni

Szerencsére szélcsendes nap volt, így csak az enyhe tériszonyommal kellett megküzdenem, mikor lekukucskáltunk a 200 méteres függőleges sziklafal tetejéről, ahonnan sirályok hada bámult ránk vissza. Az embert semmi nem választja el attól, hogy szó szerint egy lépéssel közelebb kerüljön Istenhez. A kilátás csodálatos, de veszedelmes.

Izland EVS farming Vík Secret Pool Black Sand Beach Wrecked Airplane European Volunteering Service

Azok a kavicsok közel 200 méterrel lejjebb vannak (Fotó: Yuulim)

Csalódottan konstatáltuk, hogy a hegy túloldalán lévő híres és a hivatalosan is fekete homokos partnak nevezett partszakaszt (Fjaran) nem tudjuk innen megközelíteni. Viszont láttuk, hogy vezet oda aszfaltos út, így már tudtuk is mi lesz a következő célpontunk. 

Április vége van, mégis érezni már a túristaáradat első hullámait. Rengeteg ember sétálgatott lent a parton, nehéz volt élvezni a dübörgő hullámverést. Ettől függetlenül különleges élmény a bazaltorgonák árnyékában üldögélve csodálni a több méteres hullámok erejét, kacagni az óvatlan túristákon, akik a focistákat megszégyenítő térdemeléses futással szaldtak a nagyobb hullámok elől mielőtt megtelik a bakancsuk. 

Izland EVS farming Vík Secret Pool Black Sand Beach Wrecked Airplane European Volunteering Service

A hullámok által keltett pára csodásan frissé varázsolja a levegőt

Pihenés, na az nem jött össze vasárnap sem, így hétfőn reggel kínok között ébredtünk. Sajnos a folytatás sem volt jobb. A répaföldeken az eddig elmaradt répasorokra kellett a műanyag fóliafeszítő csöveket. Ez rendben is volna, ha nem egy kövekkel teli vulkanikus talajról lenne szó. Fárasztó, izzasztó és hólyaggyártó munka. Szerencsére csak négy sor volt, így délután könnyebb kertészkedéssel folytathattuk a munkát. 

Megkérdeztem Hrönn-t, hogy mit csinálnak a zöldhulladékkal. Természetesen tudatában voltam, hogy nem komposztálnak, ami egy farmon elég érdekes, hiszen hely és idő bőven volna rá. Ennek ellenére ő azzal érvelt, hogy neki aztán nincs ideje ezzel foglalkozni. De hiszen csak egy másik kukába kellene gyűjteni a konyhai hulladékot és azt ráborítani a kupacra, amit évente 1x kell átforgatni, ami nem lenne nagy munka nekik, hiszen rengeteg gépük van erre a célra. Kitérő testbeszéd: szem a fölre, fej jobbra el. Éreztem, hogy ezt nem kellene tovább erőltetnem, de hátha a gondolatmagocskát sikerült elültetnem.

Este Bergur szólt, hogy a következő napunk szabad, mivel nekik két napra Reykjavikba kell menni, úgyhogy ha szeretnénk elmenni a Westman Island-re, akkor hajrá.

Így is lett, vagyis majdnem: kedden, a 7 órai kelés és a gyors reggeli majd az öreg Honda 40 perces kínzása után csalódottan hallgattuk a jegypénztáros néni mondatait, miszerint sajnos kedden és szerdán a kompot karbantartják, így nincsenek járatok. Újratervezés. 

Na nem baj, így van bőven látnivaló - mondtam a kis csapatnak és neki is vágtunk, hogy felfedezzük magunknak az 1973. november 24-én üzemanyaghiány miatt kényszerleszállást végrehajtó amerikai repülőgép viharvert roncsait. A balesetet szerencsére mindenki túlélte, ezt azonban a buddhista Yuulim nem tudta, így egy nagyon különleges és mély pillanatnak lehettem tanúja: imádkozott a halottakért a repülőgép tövében.

Izland EVS farming Vík Secret Pool Black Sand Beach Wrecked Airplane European Volunteering Service

Talán az első túrista, akinek eszébe jutott adni is valamit

A korai kelés miatt úgy döntöttünk, hogy ebéd után pihenünk egyet odahaza. Délután azonban ismét felkerekedtünk és meglátogattuk a Secret Pool-t (Seljvavellir pool) , azaz a titkos fürdőt, amely nem más, mint egy 1923-ban a helyiek számára épített termálvizes medence egy kanyon mélyén elrejtve, amelybe közvetlenül folyik bele a hegy belsejéből feltörő termálvíz. 

Sajnos titkosnak már nem igazán nevezhető, miután épp érkezésünkkor távozott egy busznyi angol túrista, de még így is tucatnyian maradtak a medencében. Télen valóban elhagyatott hely lehet, de így a szezon kezdetén már nehéz kifogni azt a pillanatot, amikor egyedül élvezhetjük a hely különleges hangulatát.

A medencét a helyiek évente egyszer tisztítják. Ez valószínűleg legutoljára még tavaly lehetett, mivel a víz leginkább egy tál spenóthoz hasonlított. Ennek ellenére kellemesen elidőztünk. Bizonyára a kilátás feledtette velünk az egyéb problémákat.

Izland EVS farming Vík Secret Pool Black Sand Beach Wrecked Airplane European Volunteering Service

Kellemes uszodai díszlet

0 Tovább

Greenways

blogavatar

Kedves Olvasó! Ez a blog az 5 hónapos izlandi kalandozásom naplója és az út során megismert környezetvédelmi ötletek, valamint az azokkal kapcsolatos gondolatok memoárja.

Legfrissebb bejegyzések

2016.04.26.

Utolsó kommentek