Zajlik az élet a répafarmon. Pénteken, ahogy azt sejteni lehetett, kimentünk a répaföldekre betakarni a magokat. Bergurnak, a házigazdának, két önkéntesre volt szüksége ehhez a munkához. A másik kettőnek addig Hrönn, a gazda felesége, adott munkát.

Természetesen én azonnal jelentkeztem a répaföldes csapatba és némi kérlelés után sikerült rábeszélnem Soobint, a koreai lányt, hogy csatlakozzon hozzám. Elég szeles idő volt és mikor láttam, hogy Soobinnak se sálja, se kesztyűje, se sapkája, akkor megkérdeztem, hogy mégis mit fog tenni megfázás ellen, erre előhúzott egy szájmaszkot a zsebéből. Természetesen azóta is szipog.

A munka ránk eső része egyébként egyszerű volt, de a sok séta miatt elfáradtunk a végére. Az én feladatom az volt, hogy ásóval kövessem a fóliázógépet és ahol szakadás van, ott takarjam be földdel a nyílást, valamint a sor elején és végén tegyem meg ugyanezt. Soobin feladata annyi volt, hogy néha kicsit húzza magafelé vagy tolja el magától a masinát, ahogy azt Bergur kérte tőle.

Bergur maga készítette a fóliázó gépet, igazi ezermester

A fóliázással délután kettőre majdnem végeztünk, mikor Hrönn kijött értünk autóval, hogy bevigyen minket a farmra ebédelni. Már csak 4 sor volt hátra, amit ebéd után negyed óra alatt hamar be is fejeztünk. Bergur három répaföldjéből még csak az egyiken voltak letűzdelve a fóliafeszítő csövek, így valószínűleg hétfőn tűzdeléssel folytatjuk a munkát.

A munka végén egyébként megkérdeztem Bergurt, hogy mégis mit csinálnak a fóliával, amikor leszedik. Elszomorított a válaszával: pár évvel ezelőttig bizony elásták a fekete homokba. Ma már azonban elszállíttatják, de mivel úrahasznosítani nem lehet, ezért hegyet építenek belőle.

Hazafelé menet volt szerencsém az igencsak romos állapotban lévő Hondát vezetni. Ebben az volt a különleges, hogy még soha nem vezetem automata váltós autót, de egy perc alatt megtanultam. Erre a tudásra másnap nagy szükségem volt.

Mivel korán végeztünk a munkával, ezért, hogy meglegyen a 7 óra napi munkaidő, este kimentünk az istállóba segíteni megetetni az állatokat. 82 tehén és 24 juh van, mindnek külön-külön van neve és Hrönn mindet tudja fejből. Vannak várandós tehenek és kisborjúk is. A munka szénahordásól állt főként, míg a házigazdák fejték a teheneket.

Hrönn elmondta, hogy 15 évig organikus gazdaságot vezettek, azaz bioszénát kérődző és biotejet adó biotehén alól a biotrágyát a biorépák alá tették. Azonban csökkent az állami támogatás és az emberek itt is megveszik az olcsóbb silány külföldi árut, ezért fel kellett hagynikuk a biogazdálkodással. Ez egy kisebb csalódás volt számomra: az Izlandról alkotott idilli, természetbarát kép kezd romba dőlni.

Neki még nincs neve, de remélem mi majd adhatunk neki

Elérkezett a szombat, az első szabadnapunk. Reggel, mikor láttam, hogy milyen szép idő van, akkor kicsit rettegtem, hogy Bergur megkér, hogy mégis segítsünk neki, hiszen lemaradásban van. De mi azért vagyunk itt, hogy segítsünk, úgyhogy átmentem hozzájuk megkérezni, hogy mi a terve, de azt mondta, hogy mehetünk ahová csak szeretnénk.

Juppííí, irány a Glacier Lagoon, azaz gleccser lagúna. Ez tőlünk keletre, kb. 3 órás autókázásra van. Én voltam a sofőr, egyrészt azért, mert megkértek, hogy lehetőleg csak én vezessek, mert én felelősnek tűnök, másrészt a többieknek nincs jogsijuk. 

A beszélgetés az autóban elég egyhangúra sikerült. Körülbelül ezeket ismételgettük: Wow, amazing, beautiful, majestic... Csodálatos a vidék, változatos felszínformák követik egymást, a lávamezőktől kezdve, a mohapárnával takart sziklaregetegen és a 200 méteres sziklafalakon át egészen a gleccserekig terjed a skála. Sok megállót iktattunk be, mert mindig találtunk valami érdekeset.

Itt mindenki megtalálja a neki való vidéket

Amikor már 3 és fél órája úton voltunk, akkor kezdtük elbizonytalanodni, hogy nem tévesztettük-e el az utat, de ez itt nem igazán lehetéges. Ennek ellenére a semmi közepén leintettünk egy autót, amiben a két brit hölgy riadtan nézett ránk, hogy mit akarunk. Elmondtam nekik, hogy nincs térképünk, mert miért is lenne, és a lagúnához akarunk menni. Óóó, az itt van 5 percre - mondták, miután megnyugodtak, hogy nem kirabolni akarjuk őket és hozzátették, hogy briliáns kreáció, élvezni fogjuk. Majdnem feladtuk a cél előtt - gondoltam magamban.

Egy földnyúlány mögött végre megpillantottuk az úticélunkat. Elállt a lélegzetünk. Csodás napsütésben és viszonylag meleg időben érkeztünk ráadásul ilyen korán még nincs olyan sok túrista, így viszonylagos nyugalommal követhettük a fókák játékát a jégtáblák között. A Breiðamerkurjökull gleccser olvadása egyébként a globális felmelegedés egyik kézzel fogható eredménye. A leszakadó jégtáblák közvetlenül a tengerbe sodródnak, ahol a nagy hullámzás a jégdarabokat kidobja a partra és különleges látványt kínál az idelátogatóknak.

Csak a whiskey hiányzott

A kék ötven árnyalata

Pár óra lélekfeltöltés után elindultunk hazafelé, hogy a másik irányból is megcsodáljuk a tájat. A többiek álomba szenderültek, amit csak a néha-néha feltámadó szél erős süvítése tört meg. Kapaszkodni kellett a kormányba erősen, mert a Honda robotpilóája is örök álomba szenderült.

Hazafelé összebarátkoztunk az izlandi ló (nem póni!) egyik tetszetős képvislőjével. A lovakat tilos etetni Izalndon, hiszen nem tudhatjuk milyen diétán vannak és mi a terve a gazdának

Vasárnapra pihenőnapot hirdettünk. Az eredeti terv az volt, hogy elmegyünk a Westman Islands-re, de a tegnapi nap és a munka fáradalmait ki kell pihenni valamikor, ezért úgy döntöttünk, hogy nem kelünk korán, hanem kora délután elmegyünk Vík városába, valamint megnézzük a Dyrholaey-t a közelben.

Kell is a pihenés, mert hétfőn folytatódik a munka a répaföldeken, amellyel sietni kell, hiszen már hetek óta a földben kellene, hogy legyenek a magok. Hamarosan jelentkezem!