Greenways

Enyhe fáziskésésben van a blog a valósághoz képest. Legutóbb 11 napja írtam. Abból a 11-ből két nappal is meg tudnám tölteni ezt a posztot, de utol kellene érjem magam, ezért ebben a posztban hadd legyen a szerepem egy mesebeli figura, aki felvette a hétmérföldes csizmáját.

Legutóbb a norvég hősnél hagytam abba (http://greenways.reblog.hu/a-reformer), akivel a Photomarathon tábor első napjaiban találkoztunk. A kis csapat ekkor még épülőben volt. Félénk kis kérdésekkel tapogattuk egymás határait. De szerencsére hamar kiderült, hogy át kell nevezzük a tábort Photomarathonról Partymarathonra. A party jelzőt ezúttal nemcsak a bárokban eltöltött idő miatt kapta, hanem azért, mert az ökörködés és a jó hangulat napközben, munka közben, főzés közben, sőt még a tábor után is megmaradt. Csodálatos 10 napot tölthettem el csodás emberekkel, akik valószínűleg örökre bevésődtek a fejembe.

Talán a jó hangulathoz az is hozzájárult, hogy a SEEDS számos kirándulási lehetőséget kínált a tábor résztvevőinek. Az egyik ilyen a Norhtern Light, amit így szezonon kívül már nem igen ajánlunk számukra. Támadt azonban egy ötletem, hogy ajánljuk helyette a Glymur vízesést, mint új kirándulást (http://greenways.reblog.hu/hegyek-kozott-volgyek-kozott). Óriási sikerem lett vele, az egyik lány gyakorlatilag elsírta magát, annyira tetszett neki. Engem pedig büszkeséggel töltött el, hogy bevált az ötletem és adhattam én is valamit nekik.

Néhányuknak egészen új és különeleges kalandban volt részük a vízesésnél

Volt szerencsém néhányukkal eljutni egy bálnalesre is. Egy kicsit talán olyan érzésem volt azzal kapcsolatban, hogy szinte frusztráló mennyi túrista van már most Izlandon. Pedig akkor ott én is csak egy voltam a sok közül. Szerencsére azonban a jegyet féláron kaptuk, hiszen a SEEDS, mint környezetvédelmi önkéntes szervezet, segíti a bálnák védelmét információterjesztéssel és propagandával. Természetesen a bálnák nem maradtak el, és fél árért a szokásonál kétszer több bálna bukkant fel körülöttünk.

Néha azonban érdemes egy kicsit a másik irányba nézni.  

A bálnák helyét általában népes madársereg jelezte, akik próbálták elhalászni a megzavarodott halakat a bálnák feneketlen gyomra elől. A kirándulás 3 órán át tartott. A hajón rettentő erős volt a szél, amely természetesen nagy hullámokat vert, így sajnos az egyik lányon előjöttek a tengeri betegség kezdeti tünetei.

De hirtelen váltottunk hidegről melegre: miután visszaértünk a hajókirándulásról már pattantunk is az autóba, hiszen én voltam a sofőr a következő kiránduláson, amely a Reykjavíktól 45 kilométerre, Hveragerdi városkája közelében található fürdőhöz vezetett. Ez a hely arról híres, hogy a természetes hőforrások melegítette patakok egy kisebb folyót alkotva kínálnak tökéletes és ingyenes termálvizes pancsolási lehetőséget a kiéhezett turistáknak.

Éjjel 11 óra :)

Természetesen azért fotókat is készítettünk a táborba, hamár egyszer az volt a neve. Elvileg az önkéntesek fotóival készül egy kiállítás a BioParadis moziban, amelyet 1 hónapig tekinthetnek meg az odalátogatók. Ezúttal azonban beszálltam én is, hiszen én is szívesen töltöm az időmet fotózással, habár látva a többiek tehetségét elbizonytalanodtam, hogy tovább erőltessem-e a dolgot. Szerencsére azonban szívesen fogadtak maguk közt, így közösen álltunk neki kiválogatni 3-3 jó fotót az önkéntesek képei közül. Így 27 kép került végül a moziba.

Le a kalappal mindenki előtt

Elérkezett hát a búcsú ideje, ami egy házibuli formájában öltött testet. A spanyol önkéntesnek köszönhetően kitűnő Sangria is került a pohárba. Persze csak mértékkel, mivel az alapanyagok ára a csapat vagyonának felét elvitte. Ettől függetlenül elegendő volt ahhoz, hogy többekből előhozza eddig titkolt tánctudását, így aztán tanulhattunk orosztól bachatat, amerikaitól swinget és, hogy én se maradjak szégyenben, egy kis rock'n'roll alappal örvendeztettem meg a csapatot.

Másnap korán keltem, hiszen egyetlen napom maradt felkészülni a következő táboromra, a lovasfarmra, ahol elvileg faültetés a feladat. A Photomarathon csapattól egy levélben búcsúztam el, amit megírni sem volt egyszerű. De sajnos menni kellett tovább. Felhívták a figyelmem, hogy nehéz lesz megélni az összebarátkozás majd a búcsúzás hullámvasútját az öt hónap alatt. Tényleg az.

Az egyetlen pihenőnapom rohanással és kapkodással telt, így nem is sikerült mindent jól előkészítenem. Viszont nagy meglepetésemre az indulás napján reggel egy ismerős arc fogadott a találkozási ponton. A Photomarathon egyik résztvevője, az amerikai srác is jött a lovasfarmra. Volt némi kavarodás a SEEDS-nél az utóbbi időben, így gyakorlatilag az utolsó pillanatban tisztult le a résztvevők listája.

650 kilométeres vezetés várt ránk Reykjavíktól Egilstadirig, amely a sziget keleti felében, a legnagyobb erdősített területen található. Utunk az ország déli partján vezetett, néhány megállóval. Ismét meglátogattuk a Saeljalandfoss és Skógafoss vízeséseket, a Black Sand Beachet és a Glacier Lagoont. Ez utóbbi még ismerős volt számomra, de az ország ettől keletebbre fekvő része nekem is újdonságnak számított. 

Természetesen nem okozott csalódást. Djupavegur környékén csodálatos panoráma nyílik a keleti fjordokra. Ekkor már más vezetett, így volt időm gyönyörködni a tájban. A 939-es murvás utat használva levágtunk egy jó nagy kanyart az 1-es főútból. Ez az út felvezet 530 méterig, ahol gyakorlatilag még a tél uralkodik, de szerencsére az út tiszta volt.

A semmi közepén

Miután visszaértünk az 1-es főútra, már csak pár kilométert kellett vezetni és megérkeztünk a lovasfarmra. Hál' Istennek másnap csak délben kellett kezdenünk, aminek nagyon örültünk. Az elmúlt 4 napban elég sokféle feladatot végeztünk: kanapé összerakás, festés lakkal, festés feketével, festés pirossal, vízvezeték építés, szennyvíztartály telepítés, és egyéb nyalánkságok. Minden csak épp fát nem ültettünk még, pedig a tábor neve: faültetés egy lovasfarmon. Ehelyett ma ki kellett vágnom négyet... 

A mai napon ismét beigazolódott az a nézetem, hogy az izlandiakat nem igazán érdekli a környezetük. Mikor megkérdeztük őket, hogy hol moshatjuk ki a festéket az ecsetből, kapásból a patakra mutattak. Mi?!?! Ezután meg sem lepődtem, hogy a szennyvíztartály vízelvezető csövét közvetlenül a patakpartra telepítették. 

A lovakat még csak messziről láttuk  

Holnap szabadnap, amit termálfürdőzéssel és hegymászással kívánunk eltölteni. A farm mellett található a Sandfell hegy, amelynek teteje még mindig havas. Persze ez lefelé inkább vicces lesz, mivel viszünk fel magunkkal pár műanyag zsákot :) Ha túléltem jelentkezem!