Miután tegnap úgy láttam, hogy a mai napra remek idő ígérkezik, kitaláltam, hogy meglátogatom a Reykjavik közelében található népszerű kirándulóhelyet, a Mount Esja-t. A hegy busszal 40 percre van a várostól, a jegy 420 ISK-ba került odafelé.
Korán keltem, hogy legyen időm reggelizni és csinálni magamnak egy szendvicset. Szükségem is volt az extra időre, mivel a pályaudvaron volt egy kis kavarás, de szerencsére minden megoldódott. Reggel 8-kor, mikor kiléptem az ajtón, csodálatos napsütés és szélcsendes idő fogadott, bár kicsit hűvös volt. Ekkor egy pillantra átfutott az agyamon, hogy lehet kicsit túlöltöztem. Ez később be is igazolódott. Bár kicsit úgy vagyok vele, hogy az inkább több legyen, mint kevesebb, hiszen az utóbbin nem tudok segíteni.
A busz a Straeto internetes menetrendje szerint 8:40-kor indul a BSI pályaudvarról. Gondoltam megerősítést kérek az információnál, nehogy balgaságot csináljak. Meglepetésemre a hölgynek fogalma sem volt, hogy miről beszélek. Na mondom, ez jól indul. Futottam egy kört a pályaudvar körüli megállókban, hátha valahol felfedezem az 57-es busz megállóját. Negatív. 8:35, még egy próba az infopultnál. Szerencsére előkerült egy srác, akinek rémlett valami olyasmi, hogy az 57-es busz valóban meg szokott állni a pályaudvarnál. A kavarás oka egyébként az volt, hogy erről a pályaudvarról a Reykjavik Excursion buszai indulnak, míg az 57-es busz a Straeto cég busza. De hoppá, a srácnak igaza volt, tényleg jött a busz, de ez sehova nem volt kiírva. Lényegtelen, innen sima út volt a célig.
A megálló neve, ahol leszálltam a buszról, az Esjuraetur, amelytől 50 méterre található az Esja Hiking Center, amely most még nincs nyitva. A túrám a legnépszerűbb útvonalon vezetett, amelynek célja elsősorban a Steinn, azaz Szikla elérése volt. Annál feljebb már kicsit komolyodik a dolog, amellyel én is szembesültem.
Van egy mondás, miszerint, ha eltévedsz Izlandon az erdőben, akkor csak állj fel
Az út egy ponton elágazik, jobbra hosszabb és könnyebb, balra rövidebb és mocsarasabb részeken mehetünk a Steinnig. Én jobbra indultam, mert az volt a tervem, hogy egy nagy kört teszek, amely a Steinnen túlhaladva teljesen felér a csúcsra, majd egy más útvonalon visszatér. Emiatt a könnyebb utat választottam, hogy ne fáradjak el.
Ahogy egyre magasabban jártam a kilátás is egyre szebb lett. Előbukkant Reykjavik városa és a távoli hegyek, valamint gőzerőművek eregette felhőcskék is. Elég sokan voltak, főleg helyiek. A turizmus még nem indult be, de már csak hetek kérdése, ezért a helyiek kihasználva a jó időt felkerekedtek. Volt olyan, aki futott felfelé. Minden tiszteletem az övé. Aztán egyszer csak azt láttam, hogy az emberek jégcsákánnyal és hágóvassal húznak el mellettem. Gondoltam túlaggódják a dolgot, hiszen már tavasz van, nem lehet olyan rossz a helyzet odafenn. A Steinnig semmi probléma nem volt, a csodás kilátás kárpótolta fáradalmaimat.
Csodás érzés először találkozni Izland hegyeivel testközelből
A Steinn körülbelül 730 méter magasan van, ahonnan még 200 méter a csúcs. A Steinnél töltött 10 perces pihenőm után neki is vágtam a csúcsnak. Szomorú sztori, de félúton megszólalt bennem a vészharang, hogy amit most tenni készülök, az nem vicc. A téli hótakaró maradványán kellett volna feljutni a csúcsra, melyet én egyszerűen túl csúszósnak találtam hágóvas nélkül és nem mertem tovább menni. Hallottam a fülemben a trénerünk szavait, amint azt mondja, hogy vegyük komolyan a veszélyeket Izlandon. Előttem haladt egy lány, akinek nem volt semmi extra felszerelése és úgy tűnt számomra, hogy ő félelem és különösebb küszködés nélkül felment, de én meggondoltam magam és félúton megfordulva visszatértem a Steinnhez. Talán a mai nap én voltam az egyetlen, aki nekivágott és visszafordult. Ez van. Miután elindultam lefelé sokat gondolkoztam, hogy a gyávaság szólalt meg bennem vagy a bölcsesség, de aztán vállon veregettem magam, hogy ez utóbbinak kellett lennie.
A lefelé út könnyű volt, leszámítva, hogy az olvadó hó miatt bokáig jártam a sárban. Szerencsére az utolsó hófolt után, ahol a bakancsomat le tudtam pucolni, már száraz volt a terep, így végül tiszta lábbal toppantam a buszmegállóba. Akkor láttam meg az egyik srácot, aki odafent csurom vizesen haladt el mellettem lefelé jövet. Épp szárítgatta a ruháját és a sprotcipőjét. Odamentem hozzá megkérdezni, hogy rendben van-e. Semmi baja nem volt és, mint kiderült, Fehéroroszországból származik. Büszkén mesélte és mutatta fotóit, amiket fenn a csúcson csinált, majd a videót, ahogy a hómezőn seggen csúszva szlalomozik lefelé. Igen, azon a hómezőn, ahol én megfordultam. Na ennyit a vállveregetésről....betojtam, ennyi.
A hegy lábánál már színesebb élővilággal találkozhatunk
Kis pihi után szomorúan konstatáltam, hogy még két órát kell várnom a buszra. Miért nem stoppolok? - kérdezi az újdonsült barátom. Hát...,mert nyúl vagyok!- gondoltam magamban. De nem lehetek egy nap kétszer nyúl, úgyhogy elbúcsúztam tőle és a parkolóban egy gyors kérdezz-felelek után már úton is voltam Reykjavikba egy idős házaspárral, akik szintén megjárták a csúcsot. Nagyon kedvesek voltak és örültek, mikor mondtam, hogy önkéntesként vagyok itt. Reykjavik külvárosában tettek ki, ahonnan haza tudtam sétálni, így megspóroltam 420 ISK-t. Ez persze nem sok, de mivel ez volt életem első stoppolása, nem csak azt a kis pénzt spóroltam meg, hanem sokkal többet nyertem: tapasztalatot!
Jól elfáradtam mire hazaértem, de megérte, még ha nem is mentem fel a csúcsra. Nyáron lesz időm eljutni oda mégegyszer, amikor kicsit könnyebb lesz a terep és akkor valószínűleg már üde zöld lesz minden.
A holnap nap folytatódik a tréning. Ezúttal a fogadó szervezet, a SEEDS fog nekünk tréninget tartani, ahol remélem végre sokat megtudhatunk majd a leendő feladatainkról és a beosztásról, stb.
Utolsó kommentek